ZETApress

hírportál

Játék a halállal?

Sajnálattal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy ifj. Szamosi Pál 2013. 02. 12-én autóbalesetben elhunyt. A temetéséről a későbbiekben tájékoztatjuk a rokonokat, ismerősöket ? írta a minap Tóth Erika.

A mély gyász pillanataiban is kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztessek mindenkit: bárkivel előfordulhat hasonló tragédia, amely pedig megelőzhető lenne. Szeretett férjem munka után, álmosan indult haza, és elaludt vezetés közben ? folytatódott a levél. Hihetetlen, de néhány héttel ezelőtt megéreztem a bajt: az alábbi oldalt találtam az interneten, és kértem őt, hogy vegyünk egy ilyen készüléket, amely pont az elalvásos baleseteket előzi meg, nem hagyja elaludni a sofőrt, de ő sokallta az árát. Istenem, ha akkor hallgat rám, még mindig élne… Együttérzésüket megköszönve, üdvözlettel: Erika ? fejeződik be a bús özvegy levele, benne az üzlet linkjével.

S mit felelhet erre a főszerkesztő? ? A halál mindig szomorú, pláne ha egy ifjú férjet veszít el az ember! Eső után köpönyeg ? mondhatnám, de nem akarok poénkodni. Számomra az emberélet az olcsó reklámfogásnál jóval többet ér! Kedves Erika! Kívánom, hogy mielőbb heverje ki a bajt! Remélem, a gyászév letelte után újra megtalálja a boldogságot! Fájdalmában őszintém osztozom!

Szóljon hozzá!