ZETApress

hírportál

Ebédosztás a kerengőben

A Túrakommandó egy jó tettel indította az újévet: Árpa Attilával, a műsor korábbi vendégével főztek ma délben a rászorulóknak a Déli pályaudvar kerengőjében. Az ismert színész, rendező, forgatókönyvíró úgy döntött, hogy kezébe veszi a fakanalat, és Chili Con Carnet főz a rászorulóknak. A jótékonysági ételosztáson Vigh Alex fényképezett.

Fél 12-kor érkezem, Árpa Attila épp az ételt kevergeti. Munkáját Magony Szilvia egykori szépségkirálynő, a Túrakommandó és Szűcs Panni, a MikulásGyárat is támogató BVK Holding Zrt. kommunikátora segíti. Attila elmondja, hogy évek óta rendszeresen főz családjának és barátainak. Mindenféle vad étellel próbálkozik, de ez nem vadhúst jelent ? hiszen nem is vadászik ?, hanem különböző ízekkel kísérletezik. Ha már főzőkanalat fog, nagy tételben gondolkozik, s a felesleget elajándékozza barátainak, ismerőseinek.

A mai menüt 100-150 főre tervezték, szponzoruk a BKK és a BVK ? a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Városüzemeltetési Központ ? mellett a Hegyvidéki Önkormányzat volt. Néhány budai hajléktalanellátó intézménynek küldték ki a meghívókat, tőlük számítanak ebédelőkre. Lassan szállingóznak is a rászorulók ? jobbára férfiak ?, s fegyelmezetten állnak sorba a pultnál. Közben Attila édesanyja is megérkezik. Kati mamától megtudom, hogy fia tőle tanult meg ilyen jól főzni, s szilveszterkor is együtt készítették el az újévi lencsefőzeléket.

Megkezdődik az osztás, a babfőzelékre reszelt sajt, tejföl és chips kerül, s mellé egy szelet kenyér és egy nagy pohár forró tea dukál. Közben a Túrakommandó csapata adományokat gyűjt a Dankó utcai Hajléktalan Gyermekek Óvodája, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád utcai Átmeneti Szállása javára. Papp Gergő a hétfői tv2 Aktívnak készíti műsorát, a fotósok és operatőrök is szorgalmasan dolgoznak, de ez az étkezőket csöppet sem zavarja.

Hujber Ferit is felfedezem a sátornál, így legalább Attila is megpihenhet, amíg színészkollégájával beszélget. Később ő is kötényt köt és beszáll az osztásba. Engem is megkínálnak: Szilvi meri tele a tányérom, majd a teát is átnyújtja. Remek volt a kiszolgálás, finom volt az ebéd, magam is tanúsíthatom!

2 hozzászólás

  1. Régóta szeretek főzni, és szerettem volna a rászorultakat támogatni. Azért döntöttem Chili con carne (chilis bab) mellett, mert ez egy igazán laktató egytálétel, mely rengeteg marhahússal és vörös babbal készül. Ezt a kombinációt a sok fűszer és a tálaláskor az ételre tett tejföl, sajt és nachos teszi tökéletessé. Ugyan első alkalommal rendeztünk ilyen akciót, mégis az esemény sikerét mutatja, hogy közel 250 adag ételt sikerült szétosztanunk a rászorulók számára, emellett pedig nagyon sokan csatlakoztak a Kezdjük együtt egy jó tettel az évet! felhívásunkhoz. Az így összegyűjtött rengeteg tartós élelmiszert és meleg ruházatot még a héten elszállítjuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád utcai átmeneti szállásának, valamint a Dankó utcai Hajléktalan Gyermekek Óvodájának. Bízom abban, hogy jövőre még többen csatlakoznak majd a programhoz, és a kezdeményezést egy jótékonysági fesztivállá tudjuk majd bővíteni! – mondta el Árpi a kezdeményezéssel kapcsolatban.