ZETApress

hírportál

Félkész koalíció

Felhatalmazást kapott az SZDSZ-szel való koalíciókötésre a szombati MSZP kongresszuson a Népligetben Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök és Hiller István választott pártelnök. Mivel az SZDSZ küldöttgyűlése csak jövő vasárnap tanácskozik, a koalíció egyelőre félkésznek tekinthető. A szocialisták 190 képviselői helyükkel egyedül még a feles törvényhez is kevesen vannak a parlamentben, szükségük van a korábbi koalíciós partner további támogatására.

Személyi kérdésekről, tárcák elosztásáról most sem esett szó. Annyit tudtunk meg mindössze, hogy a kormány nem haverokból, nem tanácsadókból, hanem politikai testület lévén politikusokból áll majd. Az SZDSZ korábban az egészségügy és az oktatás átszervezéséhez, valamint egykulcsos adók bevezetéséhez ragaszkodott, de nem tudni még, hogy ezeket a változtatásokat piros, vagy kék politikusok fogják-e levezényelni.

A május 30-ai parlamenti ülésen bizonyára konkrétumok is előkerülnek. A kormányprogram vitájára a Fidesz is javában készül. Szombati kongresszusukon a BKK-ban a jelenlévők a lemondásukat felajánló teljes vezérkarnak bizalmat szavaztak. Orbán Viktor pártelnök elmondta, hogy harminc gazdasági elemzőből álló bizottsággal készítteti el a tanulmányt az ország valós állapotáról. Megtudtuk azt is, hogy három vezető közgazdász készíti el a gazdasági elemzéseket, s az úgynevezett fehér könyv tartalmát a kormányprogram vitájában ismertetik.

Gyurcsány Ferencet félrevezették, mert a valós helyzet ismeretében nem vállalta volna el a kormányzást, mondta a régi-új Fidesz elnök. Arról nem beszélt a sajtótájékoztatón, hogy ő vajon elvállalta volna-e, ha megnyerik a választásokat. Azt sem kérdezte meg tőle senki, hogy annak kell-e helyrehozni a bajt, aki elkövette, vagy politikai ellenfeleinek kell-e helyette rendbetenni a dolgokat. Minek is kérdeztünk volna ilyet, hiszen a dakota közmondást mindannyian ismerjük. Akkor kell átmennünk a hídon, amikor odaérünk

Szóljon hozzá!