ZETApress

hírportál

KismikulásGyár a Nyugatinál

MikulásGyár a WestEnd mellett is! Idén már nemcsak a tavalyi helyszínen, az ?56-osok terére, hanem a WestEnd City Center mellett felállított KismikulásGyárba is hozhatják ajándékaikat az adakozni vágyó fővárosiak ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón, melyet Horváth Éva moderált a WCC I. emeleti Gyermekjátszójában.

Az új gyűjtőponthoz Joulupukki, a lappföldi Mikulás rénszarvasszánon érkezett. Vele jött két krampusza: Kovács Áron és Müller Attila, a VIASAT 3 műsorvezetői. Az új gyűjtőpont ?üzembe helyezésére? azért van szükség, mert a MikulásGyár terheltsége tavaly elérte a csúcspontját. Míg 2011-ben közel negyvenezer fővárosi adakozó látogatott el a rendezvényre, a MikulásGyár szervezői idén azt remélik, hogy legalább hatvanezerre nő az ajándékozók száma a jótékonysági akción.

A gyalogosan, tömegközlekedést használó budapestieket arra kérik, hogy a kézben is szállítható adományokat vigyék a WestEnd City Center előtt felállított KismikulásGyárba. A központ természetesen a mindenki által megkedvelt piros kupolás üzem marad az 56-osok terén, a nagyobb csomagokat itt tudjuk fogadni ? közölte Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője.

Ugyanakkor országszerte több helyen is gyűjtőpontot állítottak fel a MikulásGyár szervezői. A Debrecen Plazában ugyanúgy, mint a Kaposvár, a Miskolc, a Szeged, illetve a Zala Plazában továbbra is várják az adományokat, valamint a Kecskeméti MALOM Központban és a Győri ETO Parkban is. Azok, akik nem tudnak eljutni a bevásárlóközpontokba, a legközelebbi postán ingyenesen adhatják fel adományaikat. Elég a dobozra ráírni, hogy ?Mikulásgyár?, és a Magyar Posta dolgozói tudni fogják, hová is kell szállítani az adományokat. Tavaly a postán feladott csomagoknak is igen sokan örülhettek ? innen közel húszezer embernek sikerült tartós élelmiszert, meleg ruhát, tisztálkodó szereket eljuttatni a téli napokra.

Bóta Renáta, a MikulásGyár rendezvényigazgatója elmondta: idén több eseményt is tartanak a MikulásGyárban. Több mint ezer óvodás láthatja a Gulliver a Törpék országában című előadást az ?56-osok terén, ahol természetesen idén is lesz ingyenes jégpálya valamint minden este számtalan ingyenes koncert. Fellép ? többek között ? Somló Tamás, Miller Zoltán, Tóth Vera is. Idén a gyűjtést leghamarabb a fővárosi közműszolgáltató cégek kezdték el; a budapesti közszolgáltatásban tevékenykedő csaknem 15 ezer dolgozó a munkahelyén kezdte meg az élelmiszerek, meleg ruhák, tisztálkodó szerek és játékok gyűjtését, amelyeket azután a MikulásGyárba juttatnak el.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK Holding Zrt.) és tagvállalatai, valamint az összes nagy budapesti közműcég ? Fővárosi Gázművek, ELMŰ, Fővárosi Csatornázási Művek Zrt, Fővárosi Vízművek, Díjbeszedő Holding Zrt. ? képviselői önkéntes munkát is végeznek majd a központi csomagolóüzemben. ? A jótékonysági akció munkáját nem csak adományokkal támogatja a főváros, a budapesti közműszolgáltatók hozzájárulnak a karitatív akció működési költségeihez is. E támogatás nélkül se villany, se fűtés nem lenne a MikulásGyárban ? mondta Szűcs Panni, a BVK Holding Zrt. szóvivője. Mivel épp két hete ütötték el a rakodónkat, tőle arról érdeklődtem, hogy van a kétgyermekes családapa, s mit kap a család a Mikulástól.

Szűcs Panni elmondta, hogy dolgozójuk azóta is kórházban fekszik, s az FKF Kft-től egymillió- kétszázezer forintot kap a család. Nem tudta még megmondani, hogy mikor, hol és kitől kapják meg az adományt, de jó ötletnek tartja, hogy a lappföldi Mikulás adja át nekik. Joulupukki csütörtök délelőtt még biztosan itt lesz, mert akkor nyílik meg a MikulásGyár az ?56-osok terén. A december 6-a és 21-e között zajló karitatív akció fővédnöke idén Tarlós István főpolgármester lesz.

A Magyar Vöröskereszt a MikulásGyár indulása óta (2005) részt vesz a karitatív akcióban. Idén sem lesz ez másképp – hívta fel a figyelmet Kardos István, a humanitárius szervezet főigazgatója. Több száz vöröskeresztes önkéntes és munkatárs dolgozik majd azon, hogy minél több rászorulóhoz eljusson a segítség. A vöröskeresztes manók csomagolják és szortírozzák az ajándékokat, munkájukat a MikulásGyár alkalmi önkéntesei is segítik majd ? tette hozzá a főigazgató. Az összegyűlt ajándékokat idén is a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei osztják szét a legrászorultabbak között. A rászorultsági szempontokról és a Vöröskereszt megyei szervezeteinek elérhetőségeiről weboldalukon találnak bővebb információt az érdeklődök.

3 hozzászólás

  1. Már tudatánál van a két hete elgázolt dolgozónk. A 32 éves rakodón több műtétet is végrehajtottak, súlyos végtag- és arcsérüléseket szenvedett, de állapota javul. Klug Lajos vezérigazgató rögvest intézkedett az egymilliós vállalati gyorssegélyről a kétgyermekes családnak. A szakszervezet és az üzemi tanács által szervezett gyűjtésen további egymillió forintot adtak össze a dolgozók is.