ZETApress

hírportál

Ferencvárosi felzárkóztatás

Több mint tizenegymilliárd forint támogatást ad az EMMI Felzárkózásért Felelős Államtitkársága halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatására ? tudtuk meg délután a Tűzoltó utcai sajtótájékoztatón Langerné Victor Katalin felzárkóztatásért és Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkároktól.

Még két hétig jelentkezhetnek az oktatási intézmények és a tanórán kívüli foglakozásokat koordináló szervezetek az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, mintegy 11,5 milliárd forint összértékű pályázatokra, amelyek a kisiskolásoktól a középiskolás korig a hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújtanak lehetőséget az iskolában vagy azon kívül megszervezett foglalkozásokkal arra, hogy ne morzsolódjanak le, illetve, akik már kiestek az oktatásból, kapjanak egy újabb esélyt a tanulásra, szakképzettség megszerzésére.

A pályázatok lehetőséget teremtenek arra, hogy különösen a hátrányos- és leghátrányosabb helyzetű kistérségek közoktatási intézményei, Tanodái, Iskola-háló és Második esély típusú programjai egyre alkalmasabbá váljanak a halmozottan hátrányos helyzetű ? köztük roma ? gyermekek eredményes nevelésére-oktatására.

A köznevelési intézményrendszer fejlesztése az iskolai lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók részére esélyt teremt az általános és középiskolai tanulmányaik befejezésére, valamint lehetőséget teremt a tanulók képzettségi szintjének növelésére, képzettség megszerzésére. A különböző pályázati konstrukciók között arra is van lehetőség, hogy az általános pályázói körön belül a 2011. évben hazai forrásból támogatott Iskola-háló program nyertesei is pályázzanak modell értékű programjuk támogatására, de azok előtt is nyitott a lehetőség, akik ugyan pályáztak, de nem nyertek a programban.

Megvalósíthatóvá válik a már meglévő tanodai hálózat bővítése, szolgáltatásaik minőségfejlesztése is. A Tanodákra vonatkozó pályázati kiírás közvetlen célja, hogy a bevont célcsoport tagjai minél nagyobb számban fejezzék be az általános iskolát, illetve érettségit adó középiskolában tanuljanak tovább, lehetőleg olyan eredménnyel, hogy a felsőfokú oktatásba is bekapcsolódhassanak. A tanodai környezet, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokon való részvétel elősegíti a személyiség szabad kibontakozását és a készségfejlesztést, ezáltal növelve a formális iskolai keretekbe történő integrálódás esélyét.

A Második esély típusú programok számának növelése, szolgáltatásai minőségfejlesztése lehetővé teszi, hogy a programok keretében a középfokú oktatásból kimaradt, tanköteles koron túli fiatalok minél többen és egyre hatékonyabb módon újabb esélyt kapjanak középfokú tanulmányok folytatására, illetve piacképes szakma megszerezésére. A pályázatok beadási határideje november 8-a, csütörtök. Bővebb információ a pályázati kiírásokról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján olvasható.

Szabadidős tevékenységként úszni is vihetik a gyerekeket ? hangzott el a tájékoztatón. A közeli Mester utcában van a Molnár Ferenc Általános Iskola, ahol szintén sokat tesznek a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáért. Uszodájukban a tanulók és szüleik is sportolhatnak. Kérdésemre az államtitkár-helyettes asszony nem tartotta kizártnak, hogy ők is induljanak a pályázaton. ? Mindegy, hová viszik a gyerekeket, csak vigyék! ? mondta, s arról is beszélt, hogy a pénzek felhasználását szigorúan ellenőrzik: számlákkal és fotókkal kell bizonyítaniuk a pályázóknak, hogy arra költötték el, amire megkapták.

Szóljon hozzá!