ZETApress

hírportál

Szakítás a múlttal

Szakítani kell az eddigi gazdaságpolitikával! Az MSZP a nyugati, európai konzervatív trendekkel szemben nem ?piackonform demokráciát?, hanem ?demokrácia-konform piacokat? építene ? mondta Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja délelőtt a Jókai utcai sajtótájékoztatón, pártja csütörtökön bemutatott gazdasági programjára utalva.

A szocialista országgyűlési képviselő kijelentette: szakítani kell azzal a neoliberális gazdaságpolitikával, amely az elmúlt negyven évben meghatározta a világot, és amely miatt az egész világ tartalékok nélkül ?futott bele? a válságba. Arról is beszélt, hogy a vezérelvűséggel már tavasszal szakítottak, így előnyben vannak a Fidesszel szemben, ahol mindenki Orbánt követi, nélküle szétesne a rendszer.

Az MSZP gazdaságpolitikai felfogásának három pillére van: a gazdasági növekedés beindítása, a háromkulcsos személyi-jövedelemadó-rendszer, valamint a munka- és tőkejövedelmek egységes kezelése ? mondta a politikus. Hozzátette: elsősorban a gazdasági növekedés ösztönzésére kell építeni, a legfőbb tartaléknak pedig azokat a ?beragadt? ezermilliárd forintokat tekintik, amelyek az Európai Unió kohéziós és más alapjaiból állnak Magyarország rendelkezésére.

Szanyi Tibor elmondta, hogy a másik jelentős tartalék a közteherviselés új bázisra helyezése. Jelezte: abban gondolkodnak, hogy meg kell szüntetni a pénzügyi szférát ?gúzsba kötő banksarcot?, aminek következtében a bankok felhagytak a hitelezéssel, és kint lévő hiteleiknek a feltételeit is tovább szigorították. Úgy vélte: a bankadót egy méltányos, európai szintre kell mérsékelni, mert így nem ?szívja el? az állam a bankok forrásait, amelyeket a gazdaságfejlesztésre tudnak fordítani.

A szocialista politikus szólt arról is, hogy háromkulcsos személyi jövedelemadó-rendszerben gondolkodnak: a szegények adóját mérsékelnék, az átlagos keresetűekét méltányossá tennék, a gazdagokat pedig lényegesen erősebb elvonás érintené. Szanyi Tibor elmondta: pártja egységesen kezelné a továbbiakban a munka- és tőkejövedelmeket, azonos teherviselést várva mindenkitől. Leszögezte: nem a lakosság többségét kitevő inaktív embereket szeretnék mindenféle különadókkal sarcolni, az MSZP adórendszerében a jövedelmek lennének a legfőbb teherviselők, függetlenül attól, hogy az gazdasági társaságé vagy magánszemélyé.

Újságírói kérdésre megerősítette, hogy készen állnak az előrehozott választásokra, mert az ország érdeke az Orbán-kormány mielőbbi leváltása! Mindenkit várnak, aki szeretne csatlakozni programjukhoz. Kíváncsiak volt kormányfőjük, Bajnai Gordon október 23-i ünnepi beszédére is, mert szeretnék megismerni terveit!

Szóljon hozzá!