ZETApress

hírportál

Ünnepi ülés az Akadémián

Az MTA délelőtt kezdte meg a kétnapos, 179. Közgyűlését. Az elnöki megnyitót Sólyom László államfő üdvözlőbeszéde követte. Utána Az evolúció a genomprojektek fényében címmel Patthy László, az MTA rendes tagja tartott tudományos előadást a Darwin-évhez kapcsolódóan. Mint köztudott, idén ünnepeljük Charles Darwin születésének 200., fő műve, A fajok eredete megjelenésének 150. évfordulóját.

Az Akadémiai Aranyérmet Császár Ákosnak, a 84 éves nyugdíjas matematikus professzornak adta át Pálinkás József, az MTA elnöke. Akadémiai Díjat kapott Dunai László mérnök, Felinger Attila kémikus, Gyulai Attila és Kiss Erzsébet biológus, Horváth Dezső fizikus, Kaánné Keszler Borbála nyelvész, Katus László történész, Kilinyi Géza jogász, Krisztin Tibor matematikus, Melegh Béla genetikus és Toldi József biológus.

Akadémiai Újságírói díjat kapott Babinszki Edit geológus, Silberer Vera kémikus és Simon Tamás, az ORIGO szerkesztője. A Wahrmann Mór-érmet Búvár Géza agrárszakember kapta, majd a Szózat eléneklése után ünnepi fogadás kezdődött. A közgyűlés ebéd után zárt üléssel folytatódik, majd holnap ismét nyilvános lesz.

Szóljon hozzá!