ZETApress

hírportál

Királyok Bora Gödöllőn

Udvari beszállítók boltja nyílt ma délelőtt a Gödöllői Királyi Kastélyban ? jelentette be Gönczi Tibor, a kastély ügyvezető igazgatója és Dr. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója a délelőtti sajtótájékoztatón, a kastély I. emeleti Dísztermében.

Örökségvédelem és Marketing, Tradíciók és Innováció ? ezek azok a kiemelt célok és tevékenységi irányok, melyek a Tokaj Kereskedőházat és a Gödöllői Királyi Kastélyt összekötik 2012-ben. Mindkét vállalkozásnak felelőssége van a magyar nemzeti örökség ápolásában, melyeknek őrzői és jeles képviselői a hazai és nemzetközi piacon. Mindegyikük más területen képviseli a fentieket, de innovációval, együttműködéssel erősíteni tudják egymást. Ennek eredményeképpen egyedi arculattal jelenik meg a Királyok Bora a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Hiszen milyen ital képviselhetne jobban egy királyi kastélyt, mint egy királyi bor? ? A Tokaj-hegyaljai borvidék leghíresebb és legkülönlegesebb bora, a Tokaji aszú. Erről a nedűről mondta XIV. Lajos francia király, hogy a királyok bora, a borok királya. A Tokaj Kereskedőház Zrt. ? mint a Tokaji márkanév legnagyobb képviselője ? küldetésének tekinti, hogy ezt a hungaricumot megőrizze a jövő generációi számára. Az egyetlen állami tulajdonú borászat a tradicionális értékek megőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít az innovációra is, így az utóbbi évek beruházásai, fejlesztése és szemléletváltása révén modern nagy-pincészetté fejlődött.

Tradíció és innováció, e törekvések jegyében született meg a társaság és a Gödöllői Királyi Kastély együttműködése, mely keretében közösen választották ki a kastély borát. A 2004-es évjáratú 5 puttonyos Tokaji aszú kiváló minőségén túl megjelenésében is egyedi, hiszen a Tokaj Kereskedőház Gödöllői Királyi Kastély Tokaji Aszújának címkéje közönségszavazáson került kiválasztásra.

Az együttműködés jelentőségét növeli, hogy mindkét gazdasági társaság többségi állami tulajdonban van, az állam tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. A két együttműködő szervezet tavaly kezdte el keresni azokat a lehetőségeket, melyek hozzájárulhatnak tevékenységük fejlesztéséhez és kölcsönösen erősíthetik egymást.

A folyamatosan megújuló kastély 2012-ben friss terekkel és kínálattal várja a látogatókat. Új szolgáltatásaik fejlesztésekor az volt a cél, hogy olyan kínálatot dolgozzanak ki, mely egyedi a turisztikai piacon, méltó a Királyi Kastély magyar történelemben betöltött szerepéhez, Magyarország értékeiről és hagyományairól szól, megőrizhető, felidézhető emléket és megvásárolható, ajándékozható terméket is jelenthet egyben, a múlt ápolása mellett hordozza magában a megújulás lehetőségét.

A turisztikai piacon két kiemelt szolgáltatást keresnek a látogatók: információt egy adott országról vagy látványosságról, valamint olyan termékeket, melyek emlékeztetik a felkeresett helyszínre. Ezek segítenek megőrizni és felidézni azt az élményt, ami az adott helyszínen átéltek. A Gödöllői Királyi Kastély fejlesztései közül ki kell emelnünk az Udvari Beszállítók boltjának kialakítását és a gasztronómiai élmény- és kalandtúrák életre hívását.

Az Udvari Beszállítók Boltjának kialakításával a kastély célja az volt, hogy felhívja az idelátogatók figyelmét a méltán híres és tradíciókkal rendelkező magyar termék előállítókra és azok termékeire, akik egykoron megkapták az ?udvari beszállító? címet. A Gödöllői Királyi Kastély múltjának és rangjának megfelelően reprezentálni tudja a legkiválóbb magyar hungaricum termékeket, a nemzetközi turisztikai piacon.

Az Udvari Beszállítók Boltjában törekszünk arra, hogy a térség kézműves termékei is bemutatásra kerüljenek, amivel egy térségi marketing tevékenységet is ötvözünk a kínálatba. Kapcsolódva a bolt kínálatának bővítéséhez alakítottak ki új gasztronómiai élmény- és kalandtúrákat. A gasztronómiai élmény- és kalandtúrák királyi környezetben jól tudják reprezentálni a kastélyt, a várost és térségét, valamint bővíti a beutaztató utazási irodák felé a kínálatot, kiemelten a csoportok számára. Az élménytúra: jól illeszthető a kulturális és művészeti programok közé, hangulatot és étvágyat ad a következő programhoz a térségről, régióról, Magyarországról annak értékeiről, történelméről és hagyományairól, szólnak, nem versenyez más turisztikai attrakciókkal, hanem inkább kiemeli, felhívja a figyelmet más magyarországi kínálatokra.

Négy program indult 2012-ben: Históriai és harmónia, Császári-királyi kedvencek, Ízek és titkok, Illatok és emlékek. A programokról bővebben idekattintva olvashatunk. A programjaink és azok eredményei a példa arra, hogy, miként lehet egy örökségvédelmi helyszín, kulturális komplexum és turisztikai attrakció is egyben és miként segítheti egy város és térsége marketing tevékenységét úgy, hogy az országimázs építésének aktív részese.

Szóljon hozzá!