ZETApress

hírportál

Ferencvárosi lakásátadások

Idén is folytatódik a város-rehabilitáció Ferencvárosban. Ennek egyik mérföldköveként Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes és Bácskai János polgármester ma délelőtt átadta a főváros támogatásával felújított Thaly Kálmán utca 52. szám alatt található 14 lakásos épületet.

A Thaly Kálmán és a Tűzoltó utca sarkán álló, korábban összkomfort nélküli lakóingatlan a Fővárosi Önkormányzat támogatásával a Ferencvárosi rehabilitáció részeként újult meg, mintegy 291 millió forintból. A korábban tizenkét lakásból álló épületet korhű módon újították fel, továbbá az összkomfortosításon túl két lakást alakítottak ki a munkálatok során.

Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat 193 millió forinttal támogatta a Thaly Kálmán utcai beruházást, amellyel párhuzamosan a kerületben további másik három épület felújítása is zajlik. Ide is olyan lakók érkeznek, akiknek a házát most fogjuk elkezdeni felújíttatni. A főváros-városrehabilitációs programjára pályázott Ferencváros öt évvel ezelőtt, a munkálatok kivitelezése fejeződött be most a Thaly utcában. Mivel a pályázat folyamatos, évről évre átadhatnak megújult épületeket. Tavaly például a X. kerület felújítási pályázatai nyertek szép számmal.

Ferencváros most már nem csak a focicsapatáról, hanem a belső-ferencvárosi rehabilitációról híres. Bácskai János, Ferencváros polgármestere elmondta, hogy 1990-2011 között több mint 47 milliárd forintot fordított a városrész önkormányzata (fővárosi, állami és uniós támogatással) a városrész rehabilitációra. A legnagyobb változás az alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakások komfortosításában is mérhető, hiszen az ilyen lakások aránya 61 százalékról 15%-ra csökkent, közben a tömbökön belül a zöldterületek aránya 7 százalékról 27%-ra nőtt.

A nehéz körülmények ellenére a kerület folytatja programját 2012-ben is egy átgondolt irányvonal mentén. A bérházak felújítása mellett az önkormányzat EU-s pályázatot nyújtott be, amelynek célja, hogy Belső-Ferencvárosban a mindennapokban felpezsdítse a kulturális életet. A pályázat keretén belül építési és úgynevezett soft-tevékenységek valósulnak meg, így a többi között átépül a Csarnok tér, Egyetem kert. Olyan programokat valósítanak meg a kerületben, amelyek illeszkednek a zöld Ferencváros célkitűzéshez.

Szóljon hozzá!