ZETApress

hírportál

R.I.P. Bartalis László!

Bartalis László, a honi újságírás egyik legemblematikusabb figurája – nekünk csak Laci bácsi -, 1956. szeptember 9-én látta meg a napvilágot jómódú szülők gyermekeként. Édesapja ügyvéd volt, tanulmányait az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Közművelődés és pedagógia szakán végezte.

Dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróság ügyviteli alkalmazottjaként, a Budapesti Postaigazgatóságon postaforgalmi tisztként, volt szakkörvezető a Várkonyi György Ifjúsági és Úttörőházban, de kertészkedett a II. kerületi Budakeszi úti óvodában is. A legjobban azonban az újságírás világa vonzotta, ahol mindig elemében volt – emlékezett barátjára Kurusa Ádám.

Sokan szerették és sokaknak kellemetlen perceket tudott szerezni, de ha felbukkant egy-egy sajtótájékoztatón, ott szem nem maradt szárazon. Ő volt az az ember, aki bárkit bármilyen körülmények között meg tudott nevettetni. Ha a szervezők meglátták, hogy a Magister Press főszerkesztője is jelen lesz, tudták újra jön a Laci, Bartalis Laci, akinek kedve akkor jó, ha a csomagban jó ajándék kapható. Mert ő ezt is szerette, meg mindent, ami az újságíráshoz köthető.

Mindig naprakész volt, mindig tudta, milyen sajtóesemények vannak az országban, aminek és egy kis szerencsének köszönhetően jutott el Svédországba, vagy USA-ba, az ígéret földjére. Szeretett utazni, egy jó sajtóért képes volt hajnalban kelni, akár több órán át zötykölődni egy füstös vasúti kocsiban. Ez volt az élete. Bár gyenge szervezete és betegségei sokszor akadályozták, nem ismert lehetetlent.

A nehéz anyagi helyzete miatt életének utolsó hónapjait kemény fizikai munkával töltötte, de ha tehette, esténként még fel-felbukkant egy-egy jó sajtóeseményen. A nagy szíve, mert az volt neki, azonban nem bírta ezt a terhelést, és július 19-én végleg felmondta a szolgálatot. – Munkásságod és szellemed bennünk örökké élni fog! Nyugodj békében Laci Bácsi! – köszönt el tőle a Fekete Ördög. Utolsó útjának időpontjáról – ahol bárki végső búcsút vehet tőle -, a hozzátartozók később adnak tájékoztatást.

2 hozzászólás

  1. Bartalis Laci bácsitól 2011. augusztus 2-án, kedden 12:45-kor a Farkasréti temetőben vehetnek végső búcsút kollégái és barátai a temető főbejáratától jobbra, a Makovetz ravatalozóban, katolikus szertartás szerint.