ZETApress

hírportál

Pogányi pilótatalálkozó

Repülők és más légi járművek lepik el Pécs és környéke felett az eget két hét múlva, július 22-24-én, amikor is nagyszabású nemzetközi pilótatalálkozóra kerül sor a Pécs-pogányi repülőtéren. Az érdeklődés nagy és napról napra növekszik ? tudtuk meg Angyal László Aviatortól.

Eddig 274 pilóta és 138 repülőgép, illetve légi jármű regisztrált a sokszínű programra, mely tulajdonképpen már július 21-én, csütörtökön megkezdődik: ekkor kerül sor a Motoros Siklóernyős Nemzeti Bajnokság megnyitójára.

A pilótatalálkozó hivatalos megnyitója július 22-én, pénteken 10 órakor lesz. Előtte már hőlégballonok sokasága emelkedik a levegőbe, messziről láthatóan invitálva a rendezvényre a repülés, a bátrak sportja iránt érdeklődő nagyközönséget. Az ünnepélyes megnyitót követően szakmai előadásokra, filmvetítésekre, különböző bemutatókra kerül sor.

A rendezvényre érkezett rengeteg repülőgép mindvégig megtekinthető lesz a látogatók számára. Az L?2 Róma a repülés ókorából érkezik és egy jugoszláv gyártmányú sugárhajtású gép is tiszteletét teszi Pogányban. Várják a Magyar Honvédség repülős-egységeit is. Délután fél 4-kor startolnak el azok a motoros repülőgépek, melyek részt vesznek a Pogány?Pécs?Orfű?Komló?Villány?Siklós?Harkány?Pogány légterét érintő légi túrán. 17 órakor az ugyancsak légi túrára induló motoros sárkányok is felemelkednek. Este a pilótatalálkozó hőlégballonos résztvevői Pécsett felvonulással köszöntik a várost, miközben gázégőikkel fáklyáznak.

Július 23-án, szombaton már hajnali 6-tól élénk lesz a repülőtér, illetve a légtér. Hőlégballonosok, motoros sárkányok emelkednek a magasba, hogy aztán 10 órakor megkezdődjön az a délután 3-ig tartó légi-show, melyről egyelőre csak annyit mondhatunk: minden látható lesz a földön és levegőben, ami repül. Bemutatót tart Nádas Tamás műrepülő Európa-bajnok és Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő világ- és Európa-bajnok is. Kora este az egyik leglátványosabb eseményre, a motoros siklóernyősök kötelékrepülésére kerül sor. Este a Poklade együttes a baranyai nemzetiségek zenéibe avatja be a hallgatókat, majd Totálkár együttes rock koncertje és zenés, táncos parti következik.

Július 24-én, vasárnap a repülőeszközök (hőlégballonok, siklóernyők és repülőgépek) szabad repülésére kerül sor, amit a pilóták sajátos ?örömzenéjének? is nevezhetünk. Az érdeklődő sokaság fogadására, illetve elszállásolására július 21-én, csütörtökön ideiglenes kemping nyílik a repülőtér közvetlen közelében. Természetesen a rendezvény ideje alatt igényes vendéglátó egységek is várják és fogadják a vendégeket. Az érdeklődők idekattintva tudnak több információhoz jutni a rendezvényről, ahova a szervezők minden repülésbarátot szeretettel várnak.

Szóljon hozzá!