ZETApress

hírportál

Kulcs a könyvekhez

Újjászületik a főváros déli városközpontja. A KÖKI Terminál bevásárló- és szabadidőközpont és a hozzá kapcsolódó városrész megújító beruházás új szakaszához érkezett ? tudtuk meg a délutáni helyszíni bejáráson.

Gajda Péter kispesti és Kovács Róbert kőbányai polgármesterek jelenlétében László Márton, az R-CO Zrt. igazgatója adta át a bérlői kulcsot Walitschek Csillának, az intézmény első bérlőjének, a LIBRI Könyvesház vezetőjének, aki hangsúlyozta: a közönség kiszolgálását magas színvonalon, példamutató szolgáltatóként kívánják végezni.

Kulcsátadási ünnepség keretében vették birtokukba a KÖKI Terminál bérlői az M3 metró Kőbánya-Kispest végállomásánál épülő új kereskedelmi és szabadidőközpontot ma délután. Gajda Péter Kispest és Kovács Róbert Kőbánya polgármesterének jelenlétében, jelképesen és valóságosan is átadták a mintegy hatvanezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező kereskedelmi létesítmény bérleményeit a bérlőknek, hogy megkezdhessék üzleteik egyedi kialakítását. A multifunkcionális épületben 7000 négyzetméternyi irodaterület, 1900 férőhelyes parkolóház és külön P+R parkoló is létesül. A tervezett szeptemberi nyitásra megújul Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, és kialakul egy új, intermodális városközpont.

Kőbánya és Kispest határán, a KÖKI néven ismertté vált területen, öt évvel ezelőtt vette kézbe az R-Co Zrt. a beruházás irányítását, és ennek eredményeképpen szeptemberre elkészülhet a főváros legújabb bevásárló-és szabadidő központja. A Kőbánya-Kispest metró végállomás és környéke, közismert nevén KÖKI, a sajátos elhelyezkedése és forgalmi adottságai révén különleges lehetőséget kínált az építtetőknek. ? A beruházás keretében ugyanis nem csak egy bevásárlóközpont és irodaház épül, hanem azzal szervesen egybekapcsolódva jön létre a metró- és buszvégállomás és egy P+R parkoló is. A kereskedelmi és közösségi közlekedési funkciók ilyen szoros összhangban történő fejlesztésére, azaz egy épületben történő megvalósítására még nem volt példa Magyarországon ? mondta László Márton, az R-CO Zrt. igazgatója.

A fejlesztés alapkoncepciója ezeknek az adottságoknak a figyelembevételével alakult: a tömegközlekedés kényelmesebbé tétele, az átmenő forgalom résztvevőinek minél teljesebb kiszolgálása az új bevásárló- és szabadidőközpont létesítésével. A jelenlegi épületegyüttes is már impozáns látványt nyújt, jelzi a repülőtéri gyorsforgalmi úton elhaladó számos külföldi és hazai utazónak: sokkal több, mint egy szokásos kereskedelmi intézmény.

A projekt egyedisége, hogy komplex egységként kezeli a bevásárlóközpontot és a közlekedési eszközök találkozását. Építészetileg integrálja az autóbusz pályaudvart a központi épületbe, a metróval érkezők pedig két gyalogoshídon juthatnak el a központi épületbe. A gépjárművel érkezőket 1900 férőhelyes parkoló várja, a kerékpárral közlekedőknek külön kerékpártároló épül.

Az építtetők szerethető intézményt kívánnak létrehozni. Alapkoncepciójuk, hogy az ide látogatók, a vásárlók szeressék majd a házat, ezt a szerethetőséget fejezik ki az új arculati elemek is, például az intézmény lógója. Kiemelt szerepet szánnak az üzemeltetés minőségének, fontos szerepet a párbeszédnek. Nem alá-fölérendeltségi viszonyban képzelik el a bérlő-üzemeltető kapcsolatot, hanem a közös sikert szem előtt tartva, folyamatosan egyeztetve, egymást partnernek tekintve kívánnak együttműködni. Többek között szolgáltatások széles skáláját tervezik, melyek a vásárláson túl más típusú élményt is kínálnak az idelátogatók számára.

A több mint 200 üzlet mellett lesz fitneszterem, a gyermekeknek különleges játszóház épül 1500 nm-en, a parkosított tetőn pedig kalandpark, nyilvános futópálya, mászó-fal, és műfüves focipálya is kikapcsolódásra csábít. Mindezek mellett helyet kapnak a hagyományos szolgáltató egységek, mint például a posta, bankfiókok, ügyfélszolgálatok. A ház üzemeltetési feladatainak ellátására, a szakmai színvonal biztosítékaként, a világ egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező cégével, a Jones Láng LaSalle-lal kötöttek megállapodást.

A bevásárló központ belsőépítészeti tervezésekor figyelmet fordítottak a magas látogatói számra: naponta kétszázezer ember halad át várhatóan ezen az épületen. Az utazó- és vásárlóközönség tájékozódását és kényelmes közlekedését segíti, hogy a terek átláthatóak és tágasak, a széles passzázs rendszerben az eligazodás egyszerű, nem lesznek párhuzamos, átláthatatlan útvesztők.

A hatalmas belső tereket kellemes színek, attraktív belsőépítészeti megoldások teszik izgalmassá. Mindezek eredményeképpen a KÖKI Terminál várhatóan az ország egyik leglátogatottabb bevásárló- és szabadidőközpontja lesz. A prjekt iránti érdeklődést és bizalmat jelzi, hogy a kereskedelmi területek 80%-a már bérbeadásra került, és az 500 négyzetméternél nagyobb bérlemények is már elkeltek.

A jelenlevők ? fővárosi és kerületi vezetők, a beruházás munkatársai, az építők képviselői, a bérlők és a résztvevők ? színes kézlenyomattal igazolták, hogy egyetértenek az épület belső falára függesztett tábla üzenetével: Együtt a sikerért! Kezet rá! A nyitásig hátralevő időben szinte napról napra, a nagyközönség számára is látványosan alakul az építkezés. A KÖKI Terminál felépülésével nemcsak a dél-pesti régió, hanem más kerületek, a főváros és az ország számára is mintaszerű létesítmény valósul meg.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Szerdai állásbörze | ZETApress

Szóljon hozzá!