ZETApress

hírportál

SID Magyarországon

A Safer Internet Day-t, vagyis a Biztonságos Internet Napot világszerte mindenhol február elején, ugyanazon a napon rendezik meg ? ma már több mint 60 országban ? köztük Magyarországon is. A program 2004-ben indult útjára, majd 2005-től az Insafe hálózat szervezésében nőtte ki magát világszintű rendezvénnyé.

Itthon először 2004. február 6-án szervezték meg ezt az eseményt. A Safer Internet Day célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, így a tanulásban és oktatásban betöltött szerepéről is. Ennek érdekében az Insafe minden évben a SID kampány részeként egy videoklipet is készít, melyet minden a programban résztvevő ország nyelvére lefordít. A videoklip az Insafe weboldalán tekinthető meg.

Az életed több mint játék!

A SID idei szlogenje ? arra ösztönöz, hogy vegyük közelebbről szemügyre a virtuális életünket és vizsgáljuk meg, hogy valódi énünk hogyan éli meg virtuális élményeinket. Az Insafe a SID idei üzenetét az alábbi adatokkal is alátámasztja: A játékosok átlagosan heti 8 órát töltenek online játékkal. A fiatalok naponta 2-3 órával kevesebbet alszanak, mint 10 éve. Tavaly januárban 18 millióan regisztráltak a Second Life oldalon. Az aktív Facebook felhasználók száma több mint 500 millió.

A felhasználók havonta 700 milliárd percet töltenek a Facebook-on. 13 millióan játszanak a világ legnagyobb online szerepjátékával a World of Warcraft-tal. A sokszereplős online szerepjátékok (MMORPG) világviszonylatban 1.5 milliárd USD bevételt generáltak 2008-ban, és az előrejelzések szerint 2012-re ez a szám eléri a 2,5 milliárd USD-t. Gyakran 250 ezer játékos van online szimultán a World of Warcraft weboldalon. Az eladott virtuális áruk értéke 2009-ben kb. 18 milliárd USD volt.

Az idei Safer Internet Day néhány kiemelt üzenete a felhasználók számára: Az avatar, pszeudo vagy profiloldal nem véd pajzsként. Amit virtuális életedben teszel, hatással lehet a valós életedre is. Figyeld meg, hogyan játszol: fontos, hogy teremtsd meg az egyensúlyt a virtuális és valós világ között! Keress olyan virtuális világokat, amelyek nem ösztönöznek fogyasztásra!

A Safer Internet Day (SID) hazai programjai

Safer Internet Plus (SIP) program magyarországi konzorciuma a SID kapcsán tegnap több programmal is készült. A szervezők kerekasztal beszélgetést rendeztek az internet biztonságos használatról és a SID üzenetéről. A téma kapcsán a szervezők egy rövidfilmet is levetíttettek, melyben 15-18 év közötti fiatalok meséltek internetezési szokásaikról. Továbbá a SIP program oktatói a SID alkalmából országszerte hat településen tartottak előadást gyermekeknek, szülőknek és tanároknak a biztonságos internethasználatról, illetve Az életed több mint játék! ? szlogen kapcsán interaktív beszélgetéseket is szerveztek.

A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj kiosztására szintén ezen a napon került sor. A 2010-ben első alkalommal meghirdetett verseny célkitűzése a 6-12 év közötti korosztályt megcélzó minőségi online tartalmak bemutatása és értékelése volt, valamint olyan minőségi online tartalmak előállításának ösztönözése, amelyek a gyermekek javát szolgálják (oktatja őket, tájékoztatást nyújt számukra, fejleszti képzelőerejüket).

Valamennyi résztvevő országban a versenyre két kategóriában ? felnőtt (ide értve a kereskedelmi-, állami- és civil szervezeteket, valamint a 18 év feletti felnőtt magánszemélyeket egyénileg vagy csoportosan), illetve ifjúsági (12-17 év közötti fiatalok egyénileg vagy iskolai osztályokként / csoportokként) ? lehetett nevezni. A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj versenyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatta.

A Safer Internet Program (SIP)

A Safer Internet Program (Biztonságosabb Internet Program) az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban az internet és az új online technológiák használatának biztonságosabbá tételét szolgálja, különösen a gyermekek számára, illetve a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságát is biztosítja. A magyarországi konzorcium a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását tűzte ki célul.

Szóljon hozzá!