ZETApress

hírportál

Meddig folyik még a szenny?

A vörös-iszapkatasztrófa után nem sokkal újraindult a termelés az ajkai timföldgyárban, sőt idén januárban további hét évre kapott engedélyt a Mal Zrt. A sérült tároló helyett jelenleg a mellette lévő tározóba gyűjtik a keletkező vörös-iszapot, és innen eresztik le a lúgos, toxikus fémekkel szennyezett vizet.

Mindezt eleinte a vészhelyzetre hivatkozva tették, melyet sajtóhírek szerint év végéig meg kívánnak hosszabbítani. Január végén azonban megkapta a Mal Zrt. az új környezethasználati engedélyét, amely szerint át kell állniuk száraz technológiára (azaz kisebb nedvességtartalommal szabad majd tárolniuk a vörös-iszapot), ám a technológiaváltásig, vagyis a következő hat hónapban keletkező folyékony iszapot a X/A tárolóban helyezhetik el. Ez utóbbi kazetta azonban nem képes befogadni nagy mennyiségű vizes iszapot.

A gyakorlatban tehát úgy tűnik, hogy miközben a X/A kazettába termelik a jelenlegi nedves vörös-iszapot, aközben ugyanezen tározóból a vészhelyzetre hivatkozva leeresztik a lúgos, szennyezett vizet. Mindez nem csak környezetkárosítást okoz, hanem versenyelőnyt is jelent a Mal Zrt-nek a többi a környezetvédelmi előírásokat betartó timföldgyártóval szemben.

A Levegő Munkacsoport a sajtóból értesült arról, hogy a sérült (X.) illetve a mellette lévő tározóból (X/A) lúgos, nehézfémekkel szennyezett vizet engednek a Torna-patakba, savval történő semlegesítést követően. A zöld szervezetek képviselői a helyszínen is meggyőződtek arról, hogy legalább három csőből folyik a vörös lé a patakba, melyhez később savat adagolnak. Ezt tavaly novemberben és decemberben, illetve ez év január végén is dokumentálták.

Az Európai Unió szakértői már a balesetet követően, október 17-én felhívták a magyar hatóságok figyelmét, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a tározóból kiszivárgó víz ne jusson az élővizekbe. A Levegő Munkacsoport ennek alapján 2010. novemberben az illetékes Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez fordult, hogy bejelentse a környezetszennyezést. A felügyelőség részünkre küldött január 14-i tájékoztatása szerint folyamatosan mérik a vízminőséget, és csupán hulladékgazdálkodási bírságolási eljárás van folyamatban.

A Greenpeace a mai napon közzétett mérései szerint a mintákban literenként 1300 mikrogrammnyi arzént mutattak ki, ami jelentősen meghaladja a szennyvizekben maximálisan megengedhető arzénkoncentrációt. A Levegő Munkacsoport ezért a mai napon felszólítja az illetékes felügyelőséget, hogy intézkedjen a környezetszennyező tevékenység megakadályozása érdekében ? tudtuk meg Simon Gergelytől.

Szóljon hozzá!