ZETApress

hírportál

Merre, hogyan tovább?

Könnyebb a választás, ha van tapasztalat. Nehéz helyzetben vannak a mai fiatalok, már a középiskolában el kell kezdeniük a jövőjükön gondolkodni. Az ilyen korú diákok jövőbeni céljai között ma Magyarországon már nem a világmegváltó álmok szerepelnek ? tudtuk meg Erdődi Andreától.

Egy részük vezető pozícióra vágyik, másik részük nem tartja fontosnak a szakmai karriert. Kalandot, szabadságot, anyagi függetlenséget kívánnak elérni és teremteni maguknak felnőtt korukra, ehhez fel kell térképezniük önmagukat, a helyzetüket és a lehetőségeiket, hogy ki tudják jelölni az útjukat. Jelentős szerep jut a szülőknek, akik igyekeznek mindenben segíteni gyermekeiknek, de sok a bizonytalanság, milyen irányba érdemes terelgetni a csemetéket. Ami mindenképpen csak hasznára válhat egy diáknak, az nem más, mint az idegen nyelv biztos tudása és a tapasztalatszerzés, amiből később profitálhat. Ezek elsajátítására egyértelműen egy idegen ország anyanyelvi környezete a legmegfelelőbb, amelyre számos lehetőség kínálkozik.

Egy külföldi középiskolai tanév jelentős kulturális előnyökkel jár, ami alatt sokat tanulnak a diákok. Amellett, hogy tökéletesen elsajátítják a nyelvet, tantárgyakat tanulnak az adott nyelven és közben nyitott szemmel járnak, magukba szívva egy szabadabb és talán boldogabb világ élményeit is. Nehéz lenne általános érvényű összefoglalót adni a lehetőségekről, elég nagy a különbség aszerint, hogy állami, egyházi vagy magániskolába jár valaki.

Pein Mariann, az Inside Word Nyelvoktató és Nyelvi Utaztató Központot vezetőjének elmondása szerint, az anyanyelvi környezet minden iskolatípusban rendkívül intenzív nyelvtanulást tesz lehetővé, hiszen a rengeteg szabadidős program során is csak idegen nyelven tudja megértetni magát a tanuló. Emellett, ideális esetben 16 vagy 17 évesen, egy másik ország középiskolájában éli diákságának mindennapjait és miközben a nyelvtudása észrevétlenül fejlődik, szélesedik a látóköre, kapcsolatokat épít, megalapozza további életét.

A segítségükkel az idei évben Nagy-Britanniába, USA-ba, Spanyolországba, Franciaországba, Németországba, Olaszországba és Írországba is utaznak majd diákok, akik az elképzelésüknek leginkább megfelelő programba kapcsolódhatnak be.

Az állami iskolás program lényege, hogy állami iskolába járnak, de családoknál laknak. A partnerintézmény az érdeklődési kör, a nyelvtudás és az eddigi tanulmányi eredmények alapján osztja be a megfelelőnek vélt iskolába a gyerekeket. A bentlakásos állami középiskola igazi ritkaság, itt a színvonal a magániskolákéval megegyezik, de az ár jóval kedvezőbb.

A magániskolák esetében az iskolák felszereltsége és az oktatás egyaránt magas színvonalú. Az ilyen programban résztvevők kiválaszthatják a nekik tetsző intézményt, az iskola jellege (világi, egyházi, koedukált, fiú, lány, stb.), helyszíne és árai alapján. Magániskolai tanévre akár Angliában vagy az USA-ban is kínálkozik lehetőség.

Már közhelyszámba megy a magyar gyerekek jó tárgyi tudása, de a végeredménnyel mégis mintha baj lenne itthon. Egy szülő, akinek gyermeke hazajött egy jó hangulatú, külföldi tanév után, elégedetten számolt be arról, hogy lánya a konfliktuskezelés és önérvényesítés terén is szembetűnően sokat változott, előnyére. Egy külföldön eltöltött középiskolai tanév tehát nemcsak biztos nyelvtudással gazdagítja a fiatalokat, hanem segít abban, hogy az elsajátított ismeretanyagot eredményesen tudják hasznosítani életük során. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy a nemzetközi környezetben a világ minden tájáról új barátokat, ismerősöket szereznek és ezek a kapcsolatok lépcsőfokai lehetnek későbbi karrierjüknek.

Szóljon hozzá!