ZETApress

hírportál

Öröm Szátokon

Felújított otthonba költözhettek a gyermekek. Ünnepélyes keretek közt átadták a 11 millió forintból felújított Margaréta Gyermekotthon szátoki épületét, amely 35 államilag gondozott gyermeknek ad otthont ? tudatta Bittner Péter .

Az eredetileg a felsőpetényi kastélyban működő otthon új ingatlanának átalakítási költségeit a fenntartó, Nógrád Megye Önkormányzata biztosította, a terület körüli munkálatokban, a kertrendezésben és egy tanulószoba kialakításában pedig az intézmény lakói és Provident lelkes önkéntesei segédkeztek.

Felsőpetényből Szátokra költözött a Margaréta Gyermekotthon 35 államilag gondozott lakója és az intézmény dolgozói. Az intézménynek helyet adó szátoki kúriát közel 11 millió forintból újította fel Nógrád Megye Önkormányzata, hogy az épület a gyermekek igényeinek és minden jogszabályi előírásnak megfeleljen. A délelőtti ünnepélyes átadáson az otthon lakói, dolgozói és a kivitelezésben segítő szakemberek mellett részt vett többek között Barna János, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Barta László, a Nógrád Megyei Önkormányzat főjegyzője és Vezér Attila, Szátok polgármestere is.

A hivatalos átadással egybekötve a gyerekek a Provident Pénzügyi Zrt. HR-osztályának 32 munkatársával közösen a felújítás utolsó simításait is elvégezték: teljesen kitakarították az épületet és rendbe tették a kúria környezetét, a játszóteret, a foci- és kosárlabdapályát. A pénzügyi vállalat csapatépítésen részt vevő kollégái egy értékes kertészeti munkagépet és több számítógépet is ajándékoztak az intézménynek, valamint segédkeztek egy tanulószoba kialakításában is.

A felsőpetényi kastélyból történő kiköltözés időszerű és indokolt volt, mivel az épület állaga folyamatosan romlott, a fenntartási költségek pedig magasak voltak. Az új családias környezet azonban kiváló helyszínt biztosít a gyermekek személyiségfejlődéséhez. A gyerekek nevében ezúton is szeretnénk megköszönni Nógrád Megye Önkormányzatának a támogatást és a Megyei Gyermekvédelmi Központ munkatársainak, a kivitelezésben részt vevő szakembereknek, és a Provident lelkes munkatársainak az áldozatos munkát ? mondta el az átadáson Partos Gábor, a Margaréta Gyermekotthon igazgatója.

Szóljon hozzá!