ZETApress

hírportál

Megújulnak a fővárosi aluljárók

Olyan anyaggal vonjuk be a falakat, amelyek megkönnyítik a falfirkák lemosását, mondta Demszky Gábor újságírói kérdésre ma délelőtt a felújított Deák téri aluljáró átadásakor. Nem a szigorú fellépés a helyes módszer ilyenkor, mert a tiltás még inkább inspirálja az alkalmi művészeket a firkálásra. Ettől érzik még inkább menőknek magukat.

A szülő felelősségéről kéne inkább elgondolkozni, folytatta a főpolgármester, mert ezeket a fiatalokat otthon kellett volna már régen megnevelni. A körülöttem álló kollégák egyetértettek az elmondottakkal, bár néhányunkban megfogalmazódott, hogy az elkobozott festéket az alkotó fejére kellene borítani, vagy otthoni szobája falára kenni. Persze Demszky Gábor főpolgármesterként ilyet nem ajánlhatott senkinek.

A főváros az elmúlt év végén 11 nagy forgalmú aluljáró felújításáról döntött. Átadták azóta a Ferenciek tere három aluljáróját, a Ferenc körút ? Üllői út csomópontjában lévőt és a Békásmegyeri HÉV-megállóhoz vezetőt összesen 180 millió forintból az első ütem részeként. A most átadott Deák téri lett a hatodik a sorban, de ezzel már a második ütem kezdődött el. A két ütem összköltsége félmilliárd forint lesz.

Hatósági segítség a rend megtartásában

Az elmúlt évtől a közterület-felügyelők, rendőrök, határőrök, vám- és pénzügyőrök közös járőrszolgálatot teljesítenek a főváros aluljáróiban. Erélyesen lépnek fel az illegális árusokkal szemben is. Rájuk idén már négy és félmillió forint bírságot szabtak ki. Állandó mozgóőri szolgálat működik tíz pesti és két budai aluljáróban, míg további négy pesti aluljáróban rendszeresen járőröznek az egyenruhások.

A legfontosabb cél, hogy mindenki rendeltetésének megfelelően, azaz főleg közlekedésre használja a föld alatti teret és tevékenységével senki se károsítsa a közösség érdekeit, és ne zavarja a járókelőket. Augusztus elsejétől közegészségügyi okokból élő állatot sem lehet majd az aluljárókban árusítani. A hajléktalanok problémájának megoldására civil szervezetek segítségét is várják, de jól működik a hajléktalangondozó szolgálat is.

A Deák téri aluljáró 1974-ben épül. A 2-es Metró állomása 1970-ben elkészült ugyan, de csak egy rövid aluljáró kötötte össze a Kisföldalatti állomásával. Az utasok a templom előtti épületben jöhettek ki a felszínre. Ez is, meg a Kisföldalatti kijáratai is az akkori Tanács körút – ma Károly körút – páros oldalára estek, a páratlan oldalra csak az úttesten keresztül zebrán lehetett átjutni.

Az elmúlt 32 évben felújítására nem került sor, az idei munka viszont 36 millió forintba került. Új utas-tájékoztató táblákat is kihelyeztek. A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. 149 darab új, korszerű lámpatestet szerelt az elavult, energiaigényes lámpák helyére. Ilyen pazar megvilágításban még a falakat telepingálni is jóval élvezetesebb időtöltés lesz.

Szóljon hozzá!