ZETApress

Egyes újsághírek szerint, a mandarin egyre kevésbé eladható gyümölcs. Csökkenő népszerűségének oka a héja. Pontosabban az, hogy a kicsiny gyümölcshöz képest sok időt és erőfeszítést igényel a meghámozása ? kezdte beszédét Pálinkás József, az MTA elnöke ma délelőtt a Semmelweis Egyetem tanévnyitóján.

Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Oktatók, Első- és Felsőéves Hallgatók! Önök egy ilyen kor gyermekeiként kezdik tanulmányaikat. De, reményeink szerint, egy másik világ polgáraivá válnak az egyetemen. Egy olyan közösség részeivé, ahol éppen ez az idő és erőfeszítés a legfontosabb. Ahol az eredményt a hozzá vezető alázatos felkészülés, odaadó munka teszi valóban értékessé.

Az elkötelezettség pedig nem tesz mindent mérlegre. Az értékes siker tele van aránytalanságokkal. Lemondással, szolgálattal, készüléssel ott, ahol mások már javában ?fogyasztanak?. A valódi hivatás megtalálása nem könnyíthető meg: súlya és küzdése van.

Önök az ország egyik legnevesebb felsőoktatási intézményének tanévkezdésén, egyik legnemesebb hivatásának kapujában, életük mindennél meghatározóbb szerepére készülnek. Ez a készülés, éppen ez a hosszú, erőnlétet és kitartást igénylő készülés érlelheti meg azt az erkölcsöt, amely szerint az eredmény nem csupán járandóság a nehézségekért, hanem hívás újra elindulni, újra készülni.

Ez a készülés emberi gyógyulásokban, családok visszakapott reménységében, folytatható, teljes életekben fog ritmust és értelmet nyerni. Olyan odafigyelésben, amely nem válhat jól kipróbált rutinná, olyan kíváncsiságban, amelyet nem karriercélok vezetnek. Olyan erkölcsben, amely vezérli, és nem mentegeti tetteiket. Nem egyszerűen munka vár Önökre. Hanem az ember. És benne az élet. Az életnek Önök sokszorosan várományosai. De csak ha valóban készülnek rá.

Tisztelt Oktatók és Hallgatók! A tudás demokratizálódik, szabadon hozzáférhető és akár szabadosan bővíthető. Ma azt, hogy mi a fontos, nagyrészt a figyelem fókusza és hatásossága, nem pedig érdekmentes értéke határozza meg. Ma már a műveltséget is a szakmaiság és a technicizálódás nyelvén kell leírnunk. Közben minden, ami emberi, vészesen és végzetesen csúszik ki a kezünkből.

A profizmus módszerből tartalommá vált, amelynek csupán illusztrációja, és nem célja az ember. És új nyelvet ír, arról, mitől sikeres egy egyetem, egy hivatás, egy pálya. Ezen az új nyelven tudásalapú tudáspoliszok pólusaihoz tudássétányok vezetnek. A tudásközpontok mellet science parkok üdítenek, amelyekből tudásrégiók tárulnak fel előttünk.

Nem, mindez nem karikatúra, hanem korrajz. A szavak béklyójában, az újatmondás kényszerében vívódók térképészete. Nincs ebben semmi különös. De semmi új sincs. Talán csak annyiban, hogy az új nyelv függetleníti a tudást életre keltőjétől, hordozóitól. Mintha függetlenül az emberi szándéktól és erőfeszítéstől, függetlenül a készüléstől létezne a tudás. Mintha meg sem kellene szerezni, elég csak beiratkozni, beülni, hallgatni, sétálni. Mintha a tudás felszívódna, akár a leghatékonyabb kozmetikum, és beivódna, mint a leggyorsabb festék. Mintha már csak egy képzési mozzanat lenne a szemeszter, a tudásparkban, sétányon, poliszban, régióban barangoló pedig maga a tudós.

A tudásközpont és a tudáspolisz azonban továbbra is maga az egyetem, oktatóival, hallgatóival, a munka és az erőfeszítés révén elérhető tudással és szilárd erkölccsel. Persze, nem a tudomány-menedzsment új, stratégiai szótárával van baj. Hanem velünk, ha mindezt a siker garanciájaként tekintjük. Ha lemondunk a mandarinról, lemondunk a tudásról, lemondunk arról a nyelvről, amelyet nagy elhatározásokban, fakó hajnalok vizsgaszorongásaiban, az első gyakorlatok gyomorremegésével, a tudás és az ethosz átadásának megrendítő felelősségével tanulunk meg. Mert nincs az egyetemnél tágasabb szó arra, ami összefog minket. Nincs a közösségnél nagyszerűbb kifejezés arra, aminek tagjává válhatunk az odaadó felkészüléssel.

Tisztelt Kollégák! A tudás megszerzésének mércéjét, az oktatás eredményességének mértékét sem formálhatja a hatásosság nyelvi leleménye. Valódi súlyokhoz tényleges értékmérő kell. Letagadhatatlan és megszépíthetetlen. Szembenézés a követelményekkel és a hiányosságokkal. Mindez éppúgy feladata a hallgatónak, ahogyan az oktatónak, ahogyan magának az egyetemnek, az oktatáspolitikának, és a nemzetnek, amely művelt főit becsüli és ünnepli.

Nem lehet mellébeszélni. Nem lehet mellébeszélni ott ahol a lényegről van szó. Igaz ez a politikára, a gazdaságra, a közéletre, igaz ez életünk valamennyi területén. Nem tarthatjuk jó módszernek a szerencsés véletlent, nem tüntethetjük fel értékes képzésnek az igénytelen tréninget, tudományos eredménynek a gyenge utánzást. Biztonságos befektetésnek a fedezet nélküli papírokat. És nem teremthetjük meg a gyógyításhoz szükséges forrásokat a betegségkódokkal való trükközéssel.

Nem lehet csupán szavakkal bűvészkedni, ott, ahol döntésekre és tettekre van szükség. Nincs alku akkor, amikor hivatásról és erkölcsről van szó. Természetesen nincs tökéletes szabályrendszer, nincs tévedhetetlen mérce. De hiteles mindkettő lehet: akkor, ha az erkölcs szilárdsága őrzi működésüket.

Modern világunk ugyanis ebben szenved legnagyobb hiányt. Nem a termékek és szolgáltatások hiánya a fejlett világ igazi problémája, hanem technikai képességeinkkel lépést tartani nem tudó erkölcsi fejlődésünk hiányosságai. A tudományos és technikai fejlődés minden bizonnyal újabb és újabb, az életünket fizikai értelemben megkönnyítő eszközök szolgáltatások megteremtésére ad lehetőséget. De ez nem oldja meg minden problémánkat. Szinte minden nagy társadalmi problémánk ugyanis erkölcsi eredetű.

Kedves Tanévkezdő Egyetemi Közösség! A versenyképesség alapját éppen az teremti meg, amit az utóbbi időben olyan távolinak éreztünk tőle: a hitelesség, az erkölcs és az odaadó, elkötelezett munka egysége. A tudás versenyképessége pedig nem csupán erősíti, hanem minősíti is azt a gazdaságot, amely ezen nyugszik. Ma, stabil kormányzati többséggel, egyedülálló lehetőség nyílhat arra, hogy a kormány következetes tudománypolitikával jelentősen javítsa az ország tudományos és ezen keresztül gazdasági versenyképességét.

Csak akarat kérdése, hogy növeljék az oktatási, kutatási és fejlesztési ráfordításokat, ám a ráfordítások hatékony, tisztességes, a céloknak megfelelő felhasználását nekünk kell megvalósítanunk. A tényleges megújítás tehát nem kizárólag a kormányzati döntések, a felhasználások ellenőrzésének függvénye. Mindenkinek a maga helyén, a maga eszközeivel kell hozzájárulnia a megújuláshoz.

Önöknek is. Azzal, hogy hisznek a kiválóság felemelő erejében. Hogy tesznek azért, hogy ez a kiválóság ne csupán címekben vagy jelszavakban, hanem tudományt-avató készülésben és műveltségben formálódjon. Hogy elfogadják, a ráfordított idő, a pazarló erőfeszítés és a nagyvonalú, de embert látó gondolatok vezethetnek csak célhoz.

Tudom, hogy hisznek ebben. Tehetik is: egy olyan egyetem hallgatói közösségének tagjaiként, amelynek képzései, módszerei, eredményei világhírűek. Tehetik is, egy olyan egyetem oktatói közösségének tagjaiként, amely évről évre az ifjúság színe-javával nézhet szembe. És hiszem, hogy tudnak ebben és ez által gyarapodni. Hogy a kiválóságban a készülés lesz a legmaradandóbb útravaló, a mértékben az odaadás, a szabályokban a szembenézés, az értékességben a meg nem alkuvás.

Ez az idei év tanévnyitójának, egyetemi éveiknek és munkájuknak, hivatásuknak, mindannyiunk életének valódi értelme és gyümölcse. Szívből kívánom, hogy ne sajnálják az időt a héjára sem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! ? fejezte be tanévnyitó beszédét az első Orbán-kormány oktatási államtitkára, majd minisztere.