ZETApress

hírportál

Érték és felelősség a Gólyavárban

Ötvenhat, mint a baloldal öröksége címmel rendezett konferenciát a Táncsics Alapítvány ma az ELTE Gólyavárban, a Múzeum körúton. Lendvai Ildikó, szocialista frakcióvezető és Michael Ehrke, a Friedrich Ebert Stiftung budapesti képviseletének vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta meg a konferenciát. 1956 kapcsán a kormányfő arról is beszélt, hogy az MSZP-s Havas Szófia és a Fideszes Wittner Mária másként élte meg az akkori eseményeket a barikád más-más oldalán.

Standeisky Éva történész, a Debreceni Egyetem docense, az 1956-os Intézet tagjaként elmondta, hogy mit jelentett baloldalinak lenni a forradalomban. Őt Günter Schödl történész, a Humboldt Egyetem Történettudományi Intézet vezetője követte. Nagy sikert aratott A magyar forradalom hatása az európai baloldalra című, magyarul elmondott előadása.

A kávészünet után kerek-asztal beszélgetés következett Kende Péter, az MTA külső tagja, 1956-os Intézet kuratóriumának elnöke vitaindítója után. ?56 elmúlt húsz évbeli jelentésváltozásairól. A felkért hozzászólók Dessewffy Tibor szociológus, a Demos Magyarország elnöke; Hajdu Tibor tanácsadó, MTA Történettudományi Intézet; Kovács András szociológus, egyetemi tanár (CEU), MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és Ripp Zoltán történész, Politikatörténeti Intézet munmkatársai voltak. Az eseményeket Gréczy Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs főtanácsadója moderálta.

Események az évforduló kapcsán

Ötvenhatosok tere mától csütörtökig szabadtéri múzeum, utcaszínház és nyitott filmstúdió várja a látogatókat. Történelmi élőképsorozat és interaktív színházi programok idézik meg az ?50-es évek és 1956 forradalmi napjait, korabeli járművek kiállításával. A színpadon óránként váltakozó műsorblokkok követik egymást, térszínművekkel, zenés programokkal és történelmi idegenvezetéssel várják az érdeklődőket. Ugyanitt november 4-ig óriásplakát-kiállítás:?56-os Kép és Regény mutatja be a magyar képregény-rajzolók 1956. október 23. eseményeit feldolgozó munkáit.

Ugyancsak mától csütörtökig forradalmi emlékpontok lesznek az Ötvenhatosok terén, a József körúton, a Kossuth téren és a Gellért téren. A felállított emlékpontok információs sátrakként is üzemelnek. Az alkalmi emlékpontokon filmvetítés, történelmi idegenvezetők és tájékoztató anyagok várják a látogatókat. Vasárnap, hétfőn és kedden a Budai rakparton JövőKép ?56 címmel szabadtéri kiállítást láthatunk. Száz darab, a jövőről szóló egyedi képzőművészeti alkotással tisztelegnek fiatal képzőművészek az ?56-os forradalom és szabadságharc előtt. A pályázatot az ország összes művészeti-oktatási intézményében meghirdették. Keddtől péntekig Lenyomat címmel aszfaltfestéses térinstalláció lesz a Kossuth téren.

Ünnepi díszelőadás az Operaházban

A központ rendezvények hétfőn este 8 órakor kezdődnek az Andrássy úti zenepalotában. Harmincperces táncjáték eleveníti fel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének pillanatát, október 23. délutánjának eufóriáját Keveházi Gábor és Román Sándor koreográfiájával. Elhangzik ?56. októberének jelképes himnusza, Beethoven Egmont nyitánya. Az eseményen ünnepi beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

Másnap délelőtt kerül sor a Magyar Köztársaság Lobogójának ünnepi felvonása a Kossuth téren Az állami lobogó ünnepélyes felvonására hagyományos katonai tiszteletadás mellett, a Budapest Helyőrség által biztosított koreográfia alapján kerül sor, melyet csendes megemlékezés követ a Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. A közjogi méltóságok a tisztelet virágait helyezik el a Vértanúk terén álló szobornál. Koszorúzási ünnepség az Ötvenhatosok terén 11-kor kezdődik. A közjogi méltóságok és az ?56-os szervezetek képviselői helyezik el koszorúikat az emlékműnél, a Magyar Honvédség díszalegységeinek közreműködésével.

Este fél 8-kor ugyanitt lesz az ünnepség, mely a Magyar Honvédség történelmi zászlóvivőinek bevonulásával kezdődik, utána ismert színészek ? Jordán Tamás, Hollósy Frigyes, Molnár Piroska, Kamarás Iván, Fullajtár Andrea, Simon Kornél, Peller Anna ? 1956 verseiből mondanak el részleteket, majd egy óriási gömbön, a levegőből érkező női alak kezében a tér fölé érkezik a forradalom jelképes lángja. A forradalom lángja is ekkor lobban fel a Kossuth téren, de ezt csak a tévé képernyőjén szemlélhetjük. Csütörtök délelőtt kezdődik az emlékezés a parlamenti sortűz áldozataira a Parlamentnél. Az Országház előtt, a Forradalom Lángjánál óriásmécsesekből, fáklyákból, gyertyákból álló térinstalláció lesz látható, ahol minden érdeklődő leróhatja tiszteletét. Az emlékműnél a nap folyamán díszőrök teljesítenek szolgálatot.

Gyásznappal zárul az emlékezet

November 4-e az Emlékezés és Gyász Napja lesz. A megemlékezésre a Hősök terén kerül sor. Installáció fogadja az emlékezőket, a Hősök Kövénél egész nap díszőrség teljesít szolgálatot. A záró emlékünnepség katonai tiszteletadással este 7-kor kezdődik a közjogi méltóságok részvételével ugyanitt. A ünnepségben katonai fúvószenekar és a díszzászlóalj is közreműködik. A rendezvény idejére a Hősök terén az angyalt tartó obeliszk feketébe burkolódzik. Az ünnepség koszorúzással zárul, elhelyezik koszorúikat a közjogi méltóságok, az ?56-os szervezetek, valamint a diplomáciai testületek is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Az államfő is ünnepel

Szóljon hozzá!