ZETApress

hírportál

Újra jól jár a vonat

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. szakemberei biztonságosan közlekedhetővé tették a Duna áradása miatt megrongálódott Gemenci Erdei Vasút nyomvonalát egészen a Gemenc Duna-parti megállóig. Így már ismét az eredeti menetrend szerint közlekedik a kisvasút.

A munkálatok azonban tovább folytatódnak, most kerülhet sor a megrongálódott erdei padok és a tanösvények helyreállítására. A vasúti pályát megerősítették, ahol kellet a megrongálódott töltésszakaszokat újra építették a Gemenc Zrt. szakemberei.

A visszavonuló Duna után maradt sár és hordalék miatt nemcsak a vasúi pálya, hanem az erdei padok, a megállóhelyek szabadtéri bútorzata és a tanösvények is kárt szenvedtek. Mindezeket folyamatosan állítják helyre. A munkálatokban az erdészet dolgozóin és szakemberein kívül közmunkások is részt vesznek, nagy segítséget nyújtva az erdőgazdaságnak.

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központból menetrend szerint induló kisvasút mellett az érdeklődők megtekinthetik az erdei múzeum állandó kiállítását, ahol megismerhetik Gemenc páratlan növény- és állatvilágát valamint az erdészet, a gazdálkodás összegyűjtött tárgyi emlékeit és a Gemenci Méhészeti Gyűjteményt is ? tudtuk meg Baricz Árpádtól.

Szóljon hozzá!