ZETApress

Munkahelykereső sorozatunk következő állomásaként a szigetszentmiklósi Auchan Áruházat kerestük fel. Az apropót a Metropol hírújság július 15-i hirdetése adta.

Az Auchan Sziget belső biztonsági őrt teljes munkaidőbe, míg pénztár hostesst heti 25 órára keres ? tartalmazta a hirdetés, s a jelentkezéseket e-mailen kellett elküldeni. Az előbbire jelentkeztem, már aznap visszaigazolták levelemet, s másnap telefonon behívtak július 22-én délre egy tesztírásra az áruház első emeletére.

Múlt csütörtökön már jóval 12 előtt odamentem. A tömegközlekedés kiváló, a 38-as és a 138-as kék buszok, valamint a sárga volánbuszok egyaránt betérnek az áruházhoz. A nyitva tartás is megfelelő: reggel 6-tól este 10-ig, s az állami ünnepeken itt sem kell dolgozni.

Az áruházban az RC. Security emberei vigyáztak a rendre. Beszédbe elegyedtem velük. ? Önök nem az Auchan alkalmazottjai? ? kérdeztem, mert nem értettem, hogy miért az áruház veszi fel az embereket, ha aztán biztonsági céget foglalkoztat. Kérdésemet viszont ők nem értették. Ők az egyedüli őrök itt ? mondták ?, s őket saját főnökeik alkalmazzák. Áruházi biztonságiakról nincs tudomásuk. Tovább nem forszíroztam a dolgot, reméltem, hogy odafönn majd kiokosítanak a tesztírás előtt.

Az első emeleten jobbára nők várakoztak. A teszt gyors névsorolvasással kezdődött. A két tucat behívottnak alig a fele jelent meg, s szinte mindenki pénztárosnak jelentkezett. A vizsgálatvezető mindössze annyit mondott, hogy a tesztet a következő héten kijavítják, akinek munkát ajánlanak, azt telefonon állásinterjúra hívják, aki viszont nem kell nekik, azt levélben értesítik az eredmény(telenség)ről. Munkáról és bérezésről egy szó sem esett.

Előbb magunkról kellett vallanunk egy négyoldalas adatlapon. A kérdések között szerepelt, hogy hány munkahelyünk volt, hol és mikor dolgoztunk és miért jöttünk el onnan? Honnan szereztünk tudomást a munkáról, mivel jöttünk most ide, és hogyan akarunk munkába járni? Vállalnánk-e költözést a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés miatt, s itt mennyi bruttóra számítunk? Ekkor értettem meg, hogy a keresetről miért nem esett szó korábban.

Az ?önéletrajz? kitöltését követően öt tesztlap következett, melyeket egyesével kaptunk meg. Az első négyre öt-öt perc állt rendelkezésünkre, s mindegyik előtt gyakorló feladatok voltak. Már előre figyelmeztettek, hogy úgysem tudjuk befejezni egyiket sem, de az öt perc letelte után már nem is folytathatjuk. A két-két oldalas feladatlapokon számsorokat, betűsorokat kellett folytatni, ki kellett választani meghatározott geometriai idomokat, labirintusokon kellett végigmenni egy vonallal a toll felemelése nélkül, valamint pici háromszögekbe kellett pontot írni anélkül, hogy a háromszög falához hozzáértünk volna.

Az ötödik feladatra negyedóránk volt, s itt tíz szituációt kellett véleményeznünk. Egy-egy élethelyzet volt leírva, s mindegyik után azt kellett leírnunk, hogy mit gondolunk, és mit cselekszünk ilyenkor. Íme, néhány példa a teljesség igénye nélkül.

Nagy figyelmet igénylő munkát végzek, amit már többször elrontottam. Már majdnem kész vagyok, amikor benyit valaki és megkérdezi, hogy hány óra van?

Várom a vonatot az állomáson, s látom, hogy valaki idegesen és tanácstalanul toporog mellettem.

Vásárolok az üzletben, amikor egy hölgy hozzám lép és megkér, hogy segítsek kiválasztani neki a kislánya karácsonyi ajándékát!

Az önkormányzat karácsonyi vásárán észreveszem, hogy valaki egy nagyobb értékkel fizetés nélkül akar távozni.

A belső biztonsági őrségről megtudhatnék valami konkrétumot? ? kérdezem távozáskor a vizsgálatvezetőt, de érdemleges választ nem kapok. ? Majd az állásinterjún megtudja, ha szükségünk lesz magára ? feleli, ezért nem kérdezősködöm tovább. Ha titok, úgysem árulhatja el!

Kedd délután a személyzetist hívom. ? Ha be akarjuk hívni, majd felhívjuk ? feleli, majd hozzáteszi, hogy ez akár félév múlva is történhet. ? De hiszen önök erre a hétre ígérték a válaszadást ? próbálom meggyőzni sikertelenül. ? Ha nem telefonálunk a héten, akkor levelet írunk! ? zárja le a beszélgetést. Most már csak azt nem értem, hogy miért levélben mernek csak valakit elutasítani, és telefonon, (vagy pláne személyesen!) miért gyávábbak ennél a humánpolitikai osztályokon?