ZETApress

hírportál

Téglabontás a berlini falból

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére holnap első alkalommal emlékeznek meg 18 év után hazánk és Európa huszadik századi történelmének egyik meghatározó pillanatáról, az 1989-es magyar határnyitásról. Az ebből az alkalomból rendezett, Az első tégla a berlini falból című nemzetközi konferencián, a Parlament Felsőházi termében a kormányfő mellett történészek, a korabeli hazai és nemzetközi politikai élet szereplői, a határnyitás során aktív szerepet vállaló karitatív szervezetek képviselői idézik majd fel ?89. történelmi pillanatait, méltatják a magyar határnyitás jelentőségét, tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Magyarország és Európa huszadik századi történelmének egyik meghatározó pillanata volt, amikor a magyar kormány megnyitotta a kelet-német menekültek előtt a magyar-osztrák határszakaszt. Ezzel az aktussal megkezdődött a háború után kettéosztott Európa békés újraegyesítése. A 18-ik évfordulóra szervezett nemzetközi konferencia célja, hogy a történelmi kor felidézésén túl hagyományt teremtsen, létrehozzon egy olyan rendezvényt, amelynek révén a két év múlva esedékes huszadik évfordulót büszkén, saját történelmi szerepének tudatában ünnepelheti az ország.

Holnap a miniszterelnök délelőtti megnyitója után szót kapnak a korabeli európai politika legfontosabb vezetői: Hans-Dietrich Genscher, volt német külügyminiszter, Kovács László, volt külügyminisztériumi államtitkár, aki jelenleg az Európai Bizottság magyar tagja, Franz Vranitzky, volt osztrák kancellár, valamint Rita Süssmuth, a Bundestag volt elnöke tartanak előadást, bemutatva azokat az utakat, amelyeket az egyes országok bejártak a határnyitásig. A visszaemlékezések történelmi háttereit ismert történészek, diplomaták, gazdasági szakemberek is elemzik a konferencia során, személyes élményeikről, tapasztalataikról is beszámolva.

A 18 évvel ezelőtti szeptember 10-én, amikor Magyarország megnyitotta határait Ausztria felé, már mintegy hatvanezer kelet-német állampolgár tartózkodott az országban. Ellátásuk, segítésük különleges együttműködést igényelt. A konferencián erről a civil összefogásról Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és Dr. Wolfhard von Boeselager, az Osteuropa segélyszervezet képviselője, valamint Lloyd Dakin, az ENSZ Menekültügyi Hivatalának budapesti képviselője tart előadást.

Szóljon hozzá!