ZETApress

hírportál

Tanévnyitó a Kossuth téren

Nem hivatalos tanévnyitót szervez a Miniszterelnöki Hivatal a diákoknak. Játékos rendezvényeken ismerkedhetnek az éves tananyaggal a diákok az I. Országos Tanévnyitó Fesztiválon, szeptember 15-én és 16-án a Kossuth Lajos téren. A hivatalos tanévnyitókat követő hét végi fesztivál a hagyományos ünnepélyek mellett szórakoztató formában segíti majd a diákokat abban, hogy visszarázódjanak az iskolaévbe és felkészüljenek az előttük álló feladatokra, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.

A ?fordított napokon? a 15 perces tanórákat 45 perces szünetek követik majd, reggel a kisiskolásokat, délután a felső tagozatosokat, este pedig a gimnazistákat várják a rendhagyó órák és a szünetek kulturális-szórakoztató, egészségnevelő programjai. Az eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet arra: az iskolák feladata nem csupán a tanítás, hanem ? a szülőkkel közösen ? a tágabb értelemben vett nevelésben is van felelőssége.

Szeptember 15-én és 16-án két színpad és számos interaktív program várja majd a Kossuth térre látogatókat. Az egyik színpadon negyedórás, rendhagyó tanórák lesznek: mesemondó magyaróra és zenés énekóra a kicsiknek, fizika-, kémia- és biológia óra a nagyoknak, míg a másik színpadon ifjúsági zenekarok és tánccsoportok mutatkoznak be.

Az irodalmi és Internet sátorban bemutatókon, író-olvasótalálkozókon, játékokon vehetnek majd részt a gyerekek, a mozi sátorban pedig a két nap folyamán kötelező olvasmányok filmes változatait nézhetik meg. A Sportinfo központban gyermek sportegyesületek mutatkoznak be: a látogatók itt számos sportágat kipróbálhatnak, sőt, a helyszínen be is léphetnek az egyes egyesületekbe. Az Egészségházban szülők és gyerekek felmérhetik saját egészségi állapotukat, tanácsokat kérhetnek a sportorvosoktól.

Épp arra a hétvégére esik az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulója. Akkor foglalták el hosszú hetekre a tüntetők a Kossuth teret, másnap pedig a Szabadság téren és az MTV Székházban randalíroztak. A Parlament elől aztán októberben kordonnal zártak ki mindenkit idén tavaszig. Most újra készülnek a tüntetők, de a békés tanévnyitót talán mégsem akarják megzavarni.

Szóljon hozzá!