ZETApress

hírportál

Helyreállítás Gemencen

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. a Duna júniusi áradás után ? ahol lehetett ? felmérte a pusztítás mértékét és megkezdte a helyreállítási munkálatokat ? tudatta Baricza Árpád Beszédíró. A fotó Csiszár Angéla felvétele.

A nem végleges adatok szerint is többtízmilliós kár keletkezett a vadállományban és a Gemenci Erdei Vasút pályaszerkezetében is annak ellenére, hogy az árvízi védekezés során jelentős erőfeszítéseket tett az erdőgazdaság a vadállomány, a faállomány és a kisvasút védelmében. A Gemenc Zrt. szakemberei közel 100 tonna takarmányt helyeztek ki a vadmentő dombokra, leállították a kisvasút forgalmát, valamint biztonságba helyezték a kitermelt faanyagot.

Mintegy 350-400 vadmalac és 150 szarvasborjú veszett oda az első felmérések szerint a gemenci erdőben, de a számok még nem véglegesek, hiszen a terület a visszavonuló Duna után maradt sár és hordalék miatt egyelőre bejárhatatlan. Az erdészek munkájának köszönhetően azonban az állatállomány többsége életben maradhatott. A felnőtt vad ? szarvas, őz, vaddisznó ? sok esetben arra kényszerült, hogy malacát, gidáját, borját hátrahagyva meneküljön. Ezzel magyarázható a fiatal jószágok nagyszámú elhullása.

Több hét múlva lehet pontosabban körvonalazni a vadállományban keletkezett károkat, hiszen több idő kell a járulékos veszteség megállapítására. Előfordulhat, hogy a közvetlen áradást túlélő állatok a fertőzött vízből isznak, megeszik a sáros leveleket, mindettől megbetegedhetnek és elpusztulhatnak. Valós veszély az is, hogy a napokig vízben álló nőstények felfáznak, emiatt elapad a tejük, s így nem képesek tovább táplálni utódaikat.

Újraindul a vasút

A Gemenc Zrt. szakemberei Pörböly végállomás és Lassi állomás között helyreállították a vasúti pályát, így július 10-én elindulhat a vasútforgalom, egyelőre csak ezen a közel 8 kilométeres pályaszakaszon. Néhány hét múlva a Malomtelelő megállót is bekapcsolhatják a forgalomba, viszont a teljes szakaszt ? a legoptimálisabb számítások szerint is ? csak augusztusban adhatják át a forgalomnak. Az erdőgazdaság szakemberei folyamatosan állítják helyre a vasúti pályát, vannak olyan nyomvonalrészek, ahol 8-10 méter hosszúságban teljesen alámosta a sínek alépítményét a víz, így a pálya több helyen a levegőben lóg.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Újra jól jár a vonat | ZETApress

Szóljon hozzá!