ZETApress

hírportál

Kerékpárok a Múzeumkertben

Átadták Budapest első kerékpáros forgalomszámlálóját. Magyarországon évről-évre egyre többen választják a kerékpárt közlekedési eszközként. A Magyar Kerékpáros-klub a kerékpáros közlekedés elkötelezett támogatójaként rendkívül fontosnak tartja, hogy a kerékpárosok számáról pontos adatokkal rendelkezzen.

Ennek érdekében 2010 tavaszán gyűjtést szervezett egy automata kerékpáros forgalomszámláló felállítására. Az adományokból a mai napig egymillió 103 ezer 827 forint folyt be, így sikerült felállítani az ország első számlálóját Budapesten a Múzeum körúti kerékpársávon. A rendezvény keretében ? a támogatók közreműködésével ? elindított számláló a helyszínen és az interneten is követhető, nyilvános napi és éves adatokat szolgáltat az adott szakaszon áthaladó kerékpárosok számáról.

László János, a Magyar Kerékpáros-klub elnöke a Múzeumkertben több száz kerékpáros részvételével megtartott átadóünnepségen elmondta, a számláló célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy Budapesten is egyre többen használják a kerékpárt közlekedési eszközként ? 1995 óta hatszorosára nőtt a kerékpárt használók száma, a Magyar Kerékpáros-klub legfrissebb adatai szerint májusban a magyar lakosság 47%-a ült kerékpárra ? ezért a kerékpáros közlekedés fejlesztése fontos közügy, melyre a városvezetésnek és az új kormánynak is fokozottan figyelnie kell.

A Magyar Kerékpárosklub Budapest első kerékpáros számlálóját közadakozásból állította, mely szimbolikus összefogás is jelzi a kerékpáros közlekedés iránti széleskörű elkötelezettséget. Az adakozók nevét a számláló online felületén, a készülék közelében felállított táblán, illetve a Kerékpáros-klub honlapján teszik közzé.

A Fővárosi Önkormányzattal folytatott előzetes egyeztetések eredményeképpen magát a berendezést és tartozékait a kerékpárosok a befolyt adományokból finanszírozták, a készülék hosszú távú üzemeltetését az együttműködés értelmében a főváros vállalta.

A Magyar Kerékpáros-klub

A 2002-ben alakult közhasznú civil szervezet mára több mint ezer taggal rendelkezik országszerte. Az MK fő célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. A szervezet fontos szereplője a közéletnek, szakmai segítséget nyújt a vonatkozó kormányzati döntések előkészítésénél, illetve közreműködik a tervek elkészítésében és megvalósításában. Erős lobby-erejével hatékonyan képviseli, és hasznos szolgáltatásaival segíti a kerékpárosokat. A szervezet munkáját nem csak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is elismerik. A Magyar Kerékpáros-klub aktív tagja az Európai Kerékpáros Szövetségnek (ECF).

Szóljon hozzá!