Kormányfői üzenet az emléknapon
Tisztelt Honfitársaim, Tisztelt Emlékezők! ? kezdte Gyurcsány Ferenc üzenetét a Roma Holokauszt Emléknapján. ? Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökei közül elsőként szólalhattam meg lovári nyelven az Ország Házában. Nem az hajtott azonban, hogy enyém legyen az elsőbbség. A figyelmet akartam felhívni.
A figyelmet felhívni arra, hogy egy köztársaság közös hazája a benne élő, különböző identitású embereknek. Hogy egy köztársaság erejét ? épp úgy, ahogy az unióét ? a sokféleségből születő egység adja. És elsősorban felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarország soha többé nem hagyja magára egyetlen polgárát sem, nem engedi megismétlődni azt, ami több mint hatvan évvel ezelőtt megtörtént. Megtörtént másként gondolkodókkal, megtörtént zsidókkal és cigányokkal: magyarokkal, honfitársainkkal.
Igen, a holokauszt, vagy a porrajmos bizony nemzeti tragédia ? kétszeresen is az. Magyarokkal történt és a bűnösök között is voltak magyarok. Testvérgyilkosság volt, egyike az emberiség legnagyobb bűneinek. Mi, akik ma együtt, vagy egymástól távol, de mégis közösen emlékezünk, tudjuk, hogy a vészkorszak nem fizikai, hanem verbális-szellemi erőszakkal kezdődött. Tudjuk például, hogy a roma holokauszt azzal vette kezdetét, hogy a cigányok számára megtiltották a legtöbbjük kenyérkeresetét jelentő muzsikálást. Aztán a rendőrség dossziékat állított össze róluk. Aztán már a letartóztatások következetek, végül a deportálás és a megsemmisítő tábor. Kirekesztő szavakból és gondolatokból kirekesztő, a másik pusztulására törő tettek születtek.
Ezért amikor valaki ma, Magyarországon cigánybűnözésről beszél, szóval és gondolattal a cigányok, vagy más honfitársaink kirekesztésére törekszik, ugyanabba a folyóba készül belelépni, amelybe ez a nemzet egy emberöltővel ezelőtt már belelépett. És amelyből csak gyásza és szégyene származott ennek a közösségnek. Nem fogjuk hagyni, hogy ez újra megismétlődjön! Az emléknapnak ez a legfontosabb üzenete, hiszen ma a múltra emlékezünk, de a jövő érdekében. Meghajtom fejem a roma holokauszt minden áldozatának emléke előtt!
Magyarország partner a szegénység elleni nemzetközi harcban
A magyar kormány üdvözli Gordon Brown brit miniszterelnök július 31-én, New Yorkban tett kezdeményezését, amelyben sürgeti a világ fejlett országait, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az ENSZ 2000. évi csúcstalálkozóján meghirdetett Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósítása érdekében, tudatta a Kormányszóvivői Iroda.
Magyarország elkötelezett e közös célok iránt, és egyetért azzal, hogy 2015-ig azok megvalósításában még sok teendő vár a nemzetközi donor közösségre. A sikerhez szükséges, hogy a fejlett országok ne szavakkal, hanem mindinkább tettekkel is bizonyítsák politikai akaratukat. Sürgető összefogásra van szükség a fejlett és a fejlődő országok kormányzati szereplői, valamint a gazdasági és a civil szférák között. Csak így várható, hogy a rászorulók milliói számára is érzékelhetőbbé válik a változás a szegénység felszámolása, az oktatáshoz vagy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén.
Magyarország a nemzetközi donorközösség tagjaként aktívan kíván hozzájárulni a fenti célok teljesüléséhez. Ennek érdekében hazánk a következő években fokozatosan növeli a nemzetközi fejlesztési együttműködésre fordítható forrásait, ezzel is elősegítve a fenntartható fejlődés, és az alapvető emberi jogok globális érvényesülését.