ZETApress

hírportál

Sztárok computerrel

Valakinek újdonság, valakinek nem, hogy január elsejétől mintegy 60 ponton változott a KRESZ. A bizonytalanság elkerülése érdekében a Notebookstore munkatársai fontosnak tartották, hogy ez a lényeges információ minden jogosítvánnyal rendelkező emberhez eljusson.

Az eseményt a Business Media Magyarország Kft. ? Transport Media Kft. támogatta. A lényeges módosítások között van, hogy a vasúti átjáróban eltörölték az eddigi sebességkorlátozást (ahol tábla jelzi, ott továbbra is lassabban kell menni), a kereszteződéseket fokozott óvatossággal kell megközelíteni. Kiemelendő az is, hogy a legtöbb ponton, amely hátrányosan érintette az eddig 2,5 tonna megengedett össztömegű gépjárműveket, a súlyhatárt 3,5 tonnára módosították.

A KRESZ-változások ugyanakkor a kerékpárosokat és az önkormányzatokat is érintik. Utóbbiaknak jeleket kell fölfestetniük, táblákat kell kihelyezniük. A szakember szerint kérdéses a biciklisek tájékoztatása, s probléma, hogy sok szabályt kell megtanulniuk, számadási kötelezettség nélkül ? olvasható a Heol.hu portálon.

A Notebookstore bemutatta: KRESZ-vizsga sztárokkal!

A Mammut I 1. emeleti Notebookstore üzletében a meghívott sztárvendégek ma délelőtt bátran belevágtak a KRESZ-vizsgába. Kustánczi Lia, Bárdosi Sanyi és Fekete Pákó 55 számítógépes kérdésre adta meg a választ 55 perc alatt. A kezdés félórával elhúzódott, mert Zimány Linda elakadt a csúcsforgalomban.

Pákó már 9 éve levizsgázott Chicagóban. Ott sokkal gyorsabban lehet jogosítványt szerezni. A teszt kitöltését követően már ki is mennek a forgalomba, s aki ott is megfelel, az két óra múlva a jogosítványt is megkapja. Ott az emberek vezetési stílusa is más, sokkal könnyebb náluk autót vezetni. Sanyi is régi autós: korábban roncs-derbiken indult, hétvégén Somogyban terepre megy.

Az 55 kérdésből tíz 3-3 pontot, míg a többi negyven 1-1 pontot ér. Az így megszerezhető 75 pontból 65 kell a sikerhez. Az elrontott válaszokat nem lehet korrigálni, a teszt végén viszont okulásként meg lehet nézni a leírtakat. Ha valaki fél perc alatt nem válaszol egy kérdésre, tovább léphet, s az utolsó kérdés megválaszolását követően az így kihagyott kérdéseket fél-fél percig újra visszakapja. További információk az eKresz.hu oldalon találhatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Celebjeink sem ismerik a KRESZ-t | ZETApress

Szóljon hozzá!