Mirage, a rettenthetetlen
Vadászgépekre vártunk ? 2
Emlékeznek még a nemrég látott Tűzróka című amerikai akciófilmre? A menekülő orosz gép amerikai pilótája a sisakjába épített képernyőjében felismerte a háta mögött lévő célt, s rakétát indítva máris megsemmisíthette az őt üldöző vadászgépet. Filmben minden előfordulhat – legyintettünk erre sokan, pedig rosszul tettük. Amit láttunk, nem utópia. A Dessault Aviation által kifejlesztett francia Mirage-2000/5 is képes ilyen harci tettre. A NATO kompatibilis gép külön érdekessége, hogy olyan ország gyártja, mely jó ideje nem is tagja a NATO-nak, írtuk meg ?97. februárjában.
A gépet akkoriban ismertették a cég képviselői az Országgyűlés honvédelmi bizottságának illetékes albizottságával. Ők is az egyik lehetséges beszállítók voltak az azóta kiírt gépbeszerzési tenderkor. Az ipari csoportot képező repülőgépgyár több részleggel rendelkezik. Ilyen többek között az automatikai, vagy a szimulátorokra specializálódott részlege. Tevékenységi körükbe tartozik a világűrkutatás is; valamint a szoftver-fejlesztő és a számítógépes ipari rendszerek fejlesztésére létrehozott válla-lat is. Ez utóbbinak hazánkban is van érdekeltsége a jászberényi Lehel-gyárban, és máshol is.
Négy célt semmisít meg egyszerre a csodafegyver
A repülőgépgyártás terén ötvenéves tapasztalatul rendelkeznek. Cégük száz prototípussal rukkolt elő, legalább kétezer repülőgépet gyártott, melyet hatvan országba exportált. Kutatás-fejlesztési területen a személyzet 23 százaléka dolgozik, s ez az üzleti forgalom húsz százalékát emészti fel. A Mirage-ok eddig ötszázezer órát repültek, s a részünkre felajánlott Mirage-2000/5 változatot eddig hat országban értékesítették. A Francia Légierő is használja, s bár nem NATO-tagok, mégis részt vettek vele a különböző NATO-hadműveleteken is.
Nézzük meg most, mit is tud az ajánlott repülőgép. Tizenkétezer méter magasságra alig több mint öt perc alatt képes felemelkedni, s közben majdnem kétszeres hangsebességre ? kétezer-kétszáz kilométer/ órára ? gyorsul. Végsebessége ennél is több: 2600 km/óra. Sokkal messzebbre jut, mint az F16, mert több benne az üzemanyag. Ezt a plusz üzemanyagot a szárnyak alá felszerelt póttartályokba lehet betölteni azóta, hogy a pilóták javaslatára a gép törzse alá telepítettek át bizonyos fegyvereket.
Ha bárki is azt hiszi, hogy a közeli feladatok végrehajtásához kevesebb üzemanyag is elég, s a póttartály felesleges, az roppant téved. A légvédelmi célból emelt vadászgépet ugyanis az agresszor is észleli, menekülni próbál, így nem mindegy az sem, hogy mennyi üzemanyag áll rendelkezésre az üldözéskor. Végül azt se felejtsük el, hogy az esetlegesen nagy távolságú üldözés után vissza is kell még repülni a bázisra. A betöltött üzemanyag alapján ez a repülési idő mintegy két és fél óra.
A gép a többi három bemutatkozó típushoz hasonlóan hármas funkcióra, azaz felderítésre, bombázásra és elfogásra egyaránt használható. Bombázó funkciójával a szárazföldi csapatokat is tudja támogatni. Fegyverzete hat rakétából áll, de tartozik a géphez két gépágyú is. Radarrendszere 24 különböző célt tud mutatni egyszerre, s automatikusan határozza meg, hogy ezek közül melyiket kövesse a pilóta. Nyolc célt tud egyszerre követni a mutatott huszonnégyből, s közülük a négy legveszélyesebbet még akkor sem veszíti el, ha azok roppant mozgékonyak. Erre jelenleg csak ez, a Thompsonnál kifejlesztett RDX rendszer képes. Segítségével mind a négy darab MICA rakétát lehet egyszerre a négy legveszélyesebb célra lőni.
A MATRA által, kifejlesztett MICA-k óriási előnye a ?lőni és elfelejteni? szisztéma. Lényege, hogy a gép radarja csak kijelöli a célt, majd egy extrapolált irány felé küldi a rakétát, egyszerre akár négyet is! A cél közelében a rakéta függetleníti magát a pilótától, és saját kis radarja segítségével találja el a célt. Infravörös felismeréssel is rendelkezik a még pontosabb, még biztosabb találat érdekében, de ez csak jó látási viszonyok mellett dolgozhat tökéletesen. A lelövést elkerülendő, a gép radarja ellentevékenységet felismerő, s az ellenség radarját zavaró rendszerrel is rendelkezik. A pilóta kímélése érdekében egy másik rendszer stressz-helyzetben automatikusan átveszi a gép irányítását, s a gépet az előre betáplált útirányban vezeti a cél felé tovább.