ZETApress

hírportál

Vonat helyett hajókon!

A csütörtök délutáni esőzés következtében 1700 méteres szakaszon, soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméternyi sár- és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Szob között, a Dömösi átkelésnél. A MÁV szakemberei délelőtt felmérték a károkat, a MÁV FKG még ma éjjel megkezdi a helyreállítást.

Várhatóan augusztus közepén indulhat meg a vonatközlekedés egy vágányon. A cél, hogy a szeptemberi iskolakezdéstől már mindkét vágányon biztosítsák a vonatforgalmat. Addig a Budapest-Szob vonal Nagymarostól északra lévő szakaszára utazók pótlóbuszokat, illetve vonatpótló hajókat vehetnek igénybe. A 12-es számú főút lezárása miatt a Nagymaros és Szob közötti pótlóbuszok kerülő úton, Kóspallag-Márianosztra felé közlekednek.

A Szob alsó és Zebegény megállóhelyekre utazók a Szob-Zebegény között közlekedő pótlóbuszt vehetik igénybe. Nagymaros és Zebegény között pedig vonatpótló hajók járnak – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek.

A Nagymaroson túlra utazóknak célszerű Kismaros állomáson átszállni pótlóbuszra, a Zebegénybe hajóval utazók pedig Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelytől közelíthetik meg leggyorsabban a hajóállomást. A vonalon közlekedő Szob, Párkány határállomáson ki- és belépő nemzetközi vonatok kerülő úton közlekednek Rajka érintésével, az utasoknak hosszabb menetidővel kell számolni. Továbbra is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

Szóljon hozzá!