ZETApress

hírportál

Államfői beiktatás

Holnapi hivatalba lépésemmel kezdődő köztársasági elnöki szolgálatomat kiváló szakemberek fogják segíteni – mondta el Novák Katalin, Magyarország március 10-én megválasztott köztársasági elnöke. A Sándor-palota hivatalvezetői tisztségét Ekler Gergely korábbi államtitkár tölti majd be, kabinetfőnöke pedig Schanda Tamás lesz.

Elnöki munkáját igazgatóként több tapasztalt diplomata támogatja. Altusz Kristóf korábbi koppenhágai nagykövet a jövőben a diplomáciai területért felel, Manno István eddigi írországi nagykövet lesz a protokollfőnök, míg Király András László, Magyarország volt újdelhi nagykövete tervezésért és elemzésért felelős vezetőként dolgozik majd.

A főhadsegédi feladatok ellátása továbbra is Kun Szabó István tábornokra hárul. Módos Mátyás az alkotmányossági és jogi, míg Volf-Nagy Tünde televíziós szakember a kommunikációs területet igazgatja. A gazdasági igazgatóságot Kreutzer Richárd, az elnöki titkárságot Vicze Katalin irányítja – derült ki a híradásokból.

Novák Katalin köztársági elnök ünnepélyes beiktatása május 14-én szombaton a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, beiktatási ünnepi beszéde a Kossuth téri díszceremónián hangzik el. A katonai tiszteletadás után fellép Rúzsa Magdolna énekes és Balázs János és Kádár Viktória zongoraművészek, a Honvéd Táncegyüttes és az Angelica leánykar. Mindkét esemény nyilvános, aznap kora délután megnyitja kapuit a Sándor-palota, ahova szintén minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Mint április 28-án megírtuk, május 14 szombaton adják át az M3 Metró Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásait. Az átadási ünnepséget úgy szervezik, hogy ne ütközzön az új államfő beiktatásával. Aznap hajnaltól 17 óráig a szerelvények a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között járnak, az M3-as metrópótlóbusz a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedik. 17 órától üzemzárásig és másnap egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

Szóljon hozzá!