ZETApress

hírportál

Viszlát, FUTÁR! Helló, BudapestGO!

Új korszak kezdődik a közösségi közlekedésben a digitalizációnak köszönhetően. Elbúcsúzunk a FUTÁR applikációtól, hogy átvegye helyét a BudapestGO – tudtuk meg az akváriumi Kis Hallban, ahol Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója tájékoztatta a sajtót.

Az új alkalmazás már nemcsak utazástervező, sokkal több annál! Az applikációban integráltan, egy helyen lehet a jövőben útvonalat tervezni, jegyet vagy bérletet vásárolni, illetve tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről.

BudapestGO néven alapjaiban újul meg a BKK utazástervezője: számos kényelmi funkció bevezetésével szintet lépett a népszerű applikáció. A hónapok óta tartó fejlesztés nem pusztán annyit jelent, hogy új nevet kapott a korábbi alkalmazás. Olyan digitális szolgáltatás jött létre, amely végig-kíséri a felhasználókat már az utazás első gondolatától a tervezésen és a jegyvásárláson át egészen az utolsó megtett méterig. Sőt, valójában annál is tovább!

Új és továbbfejlesztett funkciók

A BKK fontosnak tartja, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben intézhessék utazásukhoz szükséges teendőiket. Erre a BudapestGO kínálja a legjobb megoldást, hiszen új funkcióinak köszönhetően jóval többet nyújt, mint egy átlagos utazástervező. Az applikáció leghasznosabb funkciói az alábbiak:

Jegy- és bérletvásárlás az appban, sőt már a digitális vonaljegy is elérhető: Az alkalmazás segítségével néhány kattintással bármikor lehet jegyet vagy bérletet vásárolni. A digitális termékek között megjelenik az egyszeri utazásra alkalmas vonaljegy, márciusban pedig érkeznek a 30 és a 90 perces időalapú jegyek is.

Jegy- és bérletvásárlási lehetőség szinte bárhová Magyarországon: Nemcsak a budapesti járatokra, hanem a távolsági buszokra és csaknem minden nagyobb magyarországi város helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet helyi vagy helyközi jegyet, bérletet váltani az alkalmazásban. A BudapestGO-nak köszönhetően nem kell további alkalmazásokat letöltenie vagy jegyautomatákat keresnie annak, aki egy másik településen jár.

Automatikus havibérlet-megújítás: A jövőben a Budapest-bérletekért nemhogy nem kell sorba állni egy ügyfélközpontban vagy egy automata előtt, de még a telefont sem kell minden hónapban nyomkodni. A BudapestGO lehetőséget ad arra, hogy a BKK ügyfelei ismétlődően – kvázi előfizetéses jelleggel – minden hónapban automatikusan megvásárolják havibérletüket. Természetesen ezt bármikor le lehet állítani egyetlen gombnyomással.

Átláthatóbb megjelenés, gyorsabb utazástervezés: Az applikációban egyszerűbben használhatók a menetrendek, áttekinthetőbb az utazástervezés. Egyetlen gombnyomással ki-be kapcsolhatók a járművek a térképen. Ki lehet választani, hogy az alkalmazás kevesebb átszállással vagy kevesebb gyaloglással tervezzen. Már be lehet állítani egyedi, gyors útvonalak tervezését, illetve az elmentett címeket is könnyebben lehet kezelni.

Forgalmi információk megjelenítése: A BudapestGO-ba olvad a sokak által használt BKK Info applikáció. Ennek köszönhetően az alkalmazás az utazástervezés során jelzi az aktuális forgalmi változásokat is.

Fő-képernyőn a megvásárolt jegyek és bérletek: A jegybemutatás is nagyon egyszerűvé válik. A widget funkció használatával a megvásárolt jegy kirakható a telefon fő-képernyőjére, azaz egy kattintással elérhető, érvényesíthető vagy bemutatható.

Testre szabható push üzenetek: A BudapestGO semmit sem felejt el, és időben szól mindenről, például a bérlet lejárta előtt 2 nappal emlékeztet a fordulónapra is. A push értesítés igény szerint testre szabható, hogy ne zavarja a felhasználót. A kedvenc járatokra és megállókra vonatkozó értesítésekhez lehet választani konkrét napot, időintervallumot, járatszakaszt, és az is beállítható, hogy kizárólag a késésekről érkezzen push üzenet a képernyőre. A BKK ügyfeleinek innentől kezdve tényleg csak egyetlen dolguk lesz: hogy utazzanak.

A BudapestGO jövője

A digitalizáció korszakában nem létezik kész projekt. Születése után a BudapestGO azonnal tovább-fejlődik. Számos korábban már ismert kiegészítő funkció megújítása jelenleg is tart, azok csak akkor válnak újra aktívvá, ha fejlesztésük befejeződött. A BKK természetesen kiemelten figyeli a látássérült és mozgássérült felhasználók igényeit, ezért esélyegyenlőséggel foglalkozó szakemberek bevonásával már most is zajlik az applikáció továbbfejlesztése a minél jobb felhasználhatóság érdekében. Még ebben az évben megvalósulhatnak az alábbi fejlesztések:

Tovább bővül a digitális jegyek száma, márciusban jönnek az időalapú jegyek.

Kerékpáros-tervezés során az applikáció figyelembe fogja venni a domborzati viszonyokat – tehát a magassági adatokat , valamint a különböző nyomvonaltípusokat.

Megjelennek az alkalmazásban az igény-vezérelt járatok, tehát majd az appon keresztül is lehet kérni a Telebusz szolgáltatást.

Hosszú távú tervek:

A BKK célja, hogy az app teljes-körűen kiszolgálja a budapesti agglomerációs közlekedést is.

Beépülnek az alkalmazásba a navigációt és a parkolást segítő funkciók.

Megjelennek az utazástervezésben a hagyományos városi közlekedést kiegészítő eszközök – például a megosztható kerékpár- és rollerszolgáltatások -, valamint a taxik is.

A BKK hosszú távú célja a kombinált jegyek bevezetése is, amelyek többek között a családok vagy az otthonról dolgozók utazását segíthetik.

Elérhetők lesznek az alkalmazásban fővároshoz kapcsolódó egyéb információk is, pl. kulturális programok, szelektív gyűjtőpontok, stb.

A BudapestGO applikációt várhatóan napokon belül mindenki elérheti, bevezetése fokozatosan történik. Az új alkalmazás ingyenesen letölthető lesz a Google Play áruházból és az App Store-ból. Azok a felhasználók, akik már okostelefonjukra telepítették a FUTÁR applikációt, elegendő frissíteniük a régi alkalmazást.

Szóljon hozzá!