ZETApress

hírportál

Ünnepi emlékezet

Forgalmi változások lesznek az október 23-i megemlékezések és rendezvények miatt. Az 1956. október 23-i forradalom 65. és a 2006. október 23-i rendőrattak 15. évfordulóján, valamint az előző napon több fővárosi helyszínen rendeznek megemlékezéseket.

Október 22-én péntek délután a Műegyetem rakpartról fáklyás felvonulás indul a Bem József térre, október 23-án szombaton 09 órakor a Kossuth Lajos téren tartanak megemlékezést, emellett több helyszínen is vonulásos rendezvényeket, illetve demonstrációkat rendeznek a Belvárosban.

Az események miatt jelentős korlátozásokra és lezárásokra kell számítani: a Bajcsy-Zsilinszky úton már pénteken 12 órától, majd szombaton a Kiskörút-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út és az Erzsébet híd-Kossuth Lajos utca-Rákóczi út tengelyeken, valamint az Andrássy úton, ezért az autóval közlekedőknek javasolt a Belvárost elkerülniük. A korlátozások miatt változik a közösségi közlekedési járatok forgalmi rendje is. Október 23-án a BKK a sűrűbben közlekedő M1-es, M2-es és M4-es metrókat, valamint a szintén gyakrabban induló 2-es, 4-es és 6-os villamosokat ajánlja a fővárosban közlekedőknek.

Október 22-én pénteken 16 és 19 óra között korlátozzák a Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Várkert rakpart-Ybl Miklós tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Csalogány utca-Nagy Imre tér-Fő utca-Bem József tér forgalmát vonulásos rendezvény miatt. A Bem József téren várhatóan 17:30-tól 19 óráig megemlékezést tartanak.

Október 23-án szombaton 13 órakor Békemenetre gyülekeznek a résztvevők az ’56-os Forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, majd 14 órától a Szabadság híd-Vámház körút-Múzeum körút-Károly körút-Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út/Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és 15:30-tól meghallhatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét.

Ugyancsak 23-án szombaton 16 órakor kezdődik Egységben a szabad Magyarországért! címmel az ellenzéki pártok közös megemlékezése ’56 hőseiről az Andrássy út/Dózsa György út sarkán, ahol a színpad a Kodály körönd felé néz. A rendezvényen beszédet mond sorrendben 16:05-től 16:55-ig Jakab Péter (Jobbik), Fekete-Győr András (Momentum), Dobrev Klára (DK) és Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP), utánuk 16:57-től 17:12-ig Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. A rendezvény várhatóan 17:30-ig tart és a végén a közös országgyűlési képviselőjelöltek is a színpadra állnak.

Szóljon hozzá!