ZETApress

hírportál

Budán is takarítottak

A Margit híd budai hídfőjénél folytatódik augusztusban a köztisztasági akció – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ Kommunikáció. Folytatja akcióját a BKK, hogy szoros együttműködésben a partnereivel megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit.

A kezdeményezés résztvevői ezúttal a Margit híd budai hídfőjénél és az ott lévő HÉV-állomásnál igyekeznek fokozni az utasok, valamint a gyalogosok komfort- és biztonságérzetét. Az összehangolt köztisztasági és közbiztonsági akciót a BKK kezdeményezte a területet használó utasok, valamint gyalogosok bejelentései alapján.

Az FKF munkatársai augusztus 15-én vasárnap éjjel és 16-án hétfőn reggel nagy-gépekkel megtisztították a területet és az aluljárót, a HÉV-állomás takarításáról pedig a MÁV-HÉV munkatársai gondoskodtak. Ez volt a kezdeményezés egyik leglátványosabb eleme. A rendbetételben ugyanakkor ugyanilyen fontos szerepet játszanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrend-védelmi Főosztály, valamint a kerületi kapitányság kollégái, a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői, a FŐKERT munkatársai és a szociális munkások.

A közös akció két hétig tart. Fontosnak tartjuk a lakossági bejelentéseket is, ezért reagáltunk a felvetődő gondokra. Sőt az eddigi tapasztalatok felhasználásával, valamint az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas fővárosi közterek megtisztítását tervezzük – tájékoztatott Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. A köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (MÁV-HÉV Zrt.),
a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.),
a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság,
a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),
a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.),
a Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FŐKERT Nonprofit Zrt.).

A Tiszta és biztonságos Budapestért kampány keretében a BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Boráros tér, majd a Déli pályaudvar közös köztisztasági akcióját szervezte meg. Júniusban a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Szurkolói Zónánál volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció.

Szóljon hozzá!