ZETApress

hírportál

Újra fogad a Nyugati

Vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar. Szombaton éjjel véget ér az egy hónapos átfogó karbantartás a Nyugati pályaudvaron. Július 18-án hajnaltól – a veresegyházi vonal kivételével – visszaáll a karbantartás előtti forgalmi rend, a munkák ideje alatt más budapesti állomásokra átirányított vonatok visszatérnek a Nyugatiba.

A csarnok tanévkezdésre várható újranyitásakor komfortosabb környezet, jelentősen jobb állapotú pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat. A pályakarbantartás érintette az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalak, valamint az S36-os jelzésű járatok utasforgalmát. A MÁV és a Volánbusz egyesülésének köszönhetően az autóbuszos pótlás zavartalan volt; az utasok a vasúti bérletekkel a vonatok által érintett átszállópontokról a BKK járataival is elérhették a belvárost a lezárás alatt.

Az éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogadó, 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A napi átlagosan több mint 500 vonatot fogadó és indító pályaudvar infrastrukturális megújítása kiemelt cél a vasúttársaság fejlesztési terveiben az esztétikai felújítások mellett, hogy a forgalom július 18-i újraindulásakor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat. Átlagosan naponta több mint 150 fő dolgozott a különböző munkaterületeken.

A karbantartás részeként megvalósult számos korszerűsítési és komfortjavító intézkedés is: javították a felső-vezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat, talpfákat cseréltek, megújult az utastájékoztatás, megkezdődött az akadálymentesítés kiépítése. Korszerűsítették a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építettek át, vágánycserét végeztek mintegy 1600 méteren. A felső-vezetékhálózaton több mint 5 kilométeren cserélték a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400 darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építettek be. Ezek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökkenhet a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető a sebességkorlátozások bevezetése. A munkálatok jelentős mértékben javítják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

Korszerűsítették a hangos utastájékoztatási rendszert, valamint a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED-falat telepítettek. A peronok aszfaltburkolatát 16.400 m2-en cserélték. Rendbe tették a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, valamint a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeztek a peronokra és a csarnokba. A csarnok tetőfelújítása augusztus végéig tart, a teljes tetőszerkezet átépítése pedig 2022. II. negyedévben fejeződhet be a tervek szerint.

Az akadálymentesítés részeként – egy brüsszeli metróvonal és néhány olasz állomás után – Európában az elsők között a Nyugatiban megkezdődött a vak és gyengén-látó utasok részére okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávok kialakításra. A Magyar Vakok és Gyengén-látók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) képviselőivel egyeztetve, 2022-ig először a vágánycsarnokban, valamint a csarnokon kívüli peronok mentén; a II. ütemben pedig a kereszt-aluljáróban és az oldalcsarnokban is kialakítják az okos taktilis sávokat.

Ezeknek a jelzéseknek a célja, hogy talppal vagy segédeszközzel érzékelhető információt szolgáltassanak a környezetükben található akadályokról, veszélyhelyzetekről, illetve a biztonságosan használható közlekedési folyósokról. A rendszer akár a napi változásokat is tudja majd kezelni. A rendszer használójának a Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat, melyeket egy letölthető térképről nyer ki a rendszer. A pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére új rámpát is kialakítanak, az Örökségvédelmi Hatósággal egyeztettek szerint.

A pályaudvar tetőfelújítása során felépített állványzat után ismét megdőlt egy rekord a Nyugatiban. Ennyi idő – az átfogó karbantartás egy hónapja – alatt, ilyen összetett, szinte minden szakmát felölelő vágányzár még nem volt. A MÁV és leányvállalata, a MÁV FKG saját munkavállalói és számtalan külsős szakértő, szakember, összesen több mint hatszázan, a szélsőséges meleg ellenére fegyelmezetten, az ütemtervek szerint végezték munkájukat. Az új tetőt pedig letesztelte a természet. A néhány napja hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék nem tudott kifogni rajta, a csarnok mindenhol száraz maradt belül.

A vasúttársaság az utasok tájékoztatása érdekében számos felületet felhasznált: az érintett megállókba, állomásokra és a Nyugati pályaudvarra nagyméretű információs táblákat helyeztek ki. Emellett a nagyobb csomópontokon (ideiglenes végállomásokon) térképes eljutási tájékoztatókat is kitett. Több mint harmincféle tájékozódást segítő térkép készült. Kijelezték a fontosabb információkat az állomási monitorokon, a hangos utastájékoztatásban is rendszeresen bemondták a fontosabb információkat. Több információs ponton diákmunkások segítették az utasokat a tájékozódásban, valamint szórólapokat osztottak az állomásokon. A Nyugatit érintő BKK járatokon is volt hangos tájékoztatás a lezárás teljes időtartalma alatt, továbbá a vasúttársaság közösségi médiafelületein és a médián keresztül is felhívták a figyelmet a lezárásra.

A csarnok tanévkezdésre várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. Fotóink is az ő képeik. A félidői munkákról idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!