ZETApress

hírportál

Épülő-szépülő Ferencváros

A Magyar Iparművészeti Múzeum közvetlen szomszédságában befejeződött a ferencvárosi város-rehabilitáció legújabb eredményeként a Hőgyes Endre utca 8. szám alatti épület teljes felújítása. A délelőtti átadáson Gegesy Ferenc polgármester, Schill Tibor irodavezető és Polgármesteri hivatali munkatársai mellett a tervező Gerencsér Építésziroda Kft. és a kivitelező FŐV-2 Építőipari és Beruházó Zrt. képviselői is megjelentek.

A lakóház 1880-ban épült. Tömegével és stilárisan is jól illeszkedik a hasonló korú épületekből álló utcaképbe, melyet a közvetlen szomszédságot jelentő kiemelt műemlék, a Magyar Iparművészeti Múzeum épülete zár le. Az eredeti 35 lakásos épület telekhatáron épített keretes beépítésű, a kapualj kivételével teljesen alápincézett, földszint plusz két emeletes volt.

Az utcai épületrész kéttraktusos, nyeregtetővel lefedett, az udvari épületszárnyak egytraktusos fél nyeregtetővel lefedett épületrészek, melyek részben bontásra kerültek. Az északkeleti és északnyugati udvari épületszárnyak elbontása által a beépítés megnyílt a hátsó telekszomszéd irányába, ezáltal javítva a lakóudvar és a lakások benapozását, szellőzését.

Az udvari pinceszinten tárolók, pincerekeszek, az utcai szárnyban egykori műhelyek terei találhatók. Az épület fizikailag és erkölcsileg leromlott műszaki állapota, a bontást követően kialakítandó lakások mai előírásoknak és követelményeknek megfelelő funkcionális átalakítása indokolta a beruházás megvalósítását. A felújítás, átépítés célja az eredeti építészeti és városképi értékek megtartása, helyreállítása volt.

Az épületben 18 db korszerű, egyedi cirkófűtéssel ellátott lakás készült. Az épület egyik földszinti lakása mozgáskorlátozott által használható módon, akadálymentesen lett kialakítva. A bejárati kaputól biztosított a lakás akadálymentes megközelítése. Az épület szintszáma a felújítást követően változatlan maradt.

Az utcai szárny két diszponibilis pincehelyisége az utcáról a felújítást megelőzően is meglévő bejáratokon keresztül, valamint ? a felújítás követően ? a lépcsőházból, valamint az elkészült udvari pincelejárón keresztül is biztosított.

A pince feletti tégla dongaboltozatú, valamint a földszint feletti poroszsüveg födémek megtartása mellett elkészült a megmaradó épület szerkezeteinek megerősítése, átalakítása. A födémcserékkel összefüggésben új függőfolyosók készültek mindkét emeleten, rejtett acél konzolos, illetve befogott monolit vasbeton lemez szerkezetként kialakítva, fagyálló kerámia burkolattal ellátva. Az épületet eredetileg vízszigeteléssel nem látták el, így utólagos falnedvesség elleni szigetelés készült.

A homlokzat eredeti plasztikus, díszes felületképzésére vegyes technikát használtak, részben hagyományos kváderezett kivitelű, részben sima vakolat architektúrát. A főpárkány alatti sávban, az eresz deszkázat alatt és az ablakok fölötti timpanonokban gipsz homlokzati díszítőelemeket alkalmaztak a falfelület díszítésére. A felújítás során a homlokzat eredeti architektúrájának megfelelő helyreállítása a gipszdíszek teljes cseréjével valósult meg, melyet a régi kőporozott homlokzati felület indokolt. A meglévő lépcső a házzal egykorú, egyenes vonalú háromkarú elrendezésű, konzolos kialakítású, lebegő fokokból álló kőlépcső és díszes öntöttvas korlátja is az eredetinek megfelelően lett helyreállítva. A hiányzó és sérült korlátelemeket újragyártották, pótolták.

A bejárati kapu az épület jellegéhez igazodó egyedi fa-üveg konstrukció. Az ablakok felújított fa-üveg nyílászárók, részben újra gyártott szárnyakkal, melyek hőszigetelő üvegezéssel ellátott szerkezetek. Az épületben sor került az épületgépészeti, és villamos rendszerek teljes cseréjére. A lakóudvar parkosítva, füvesítve lett. Kerti padok elhelyezése teszi lehetővé a szabadban való pihenést. Az udvari járófelületek térkő burkolattal ellátottak. A földszinti, franciaerkély jelleggel működő ablakok elé kovácsoltvas korlát kerül.

Szóljon hozzá!