ZETApress

hírportál

Disputa verseny

Hamarosan kezdődik a Vita-csata vetélkedő a szegénységről és az oktatásról, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatának jóvoltából hazánkban először idén áprilisban szervez meg a KULTINDEX Nonprofit Kft., középiskolás diákok számára.

Április 9-e és 11-e, illetve április 16-a és 18-a között közel száz versenyző méri majd össze érveinek erejét a ?szegénység? és az ?oktatás? témakörében. A rendezvény célja többek között felhívni a figyelmet arra, hogy a kulturált vita hozzásegíthet az önálló véleményformáláshoz és a sztereotípiák felülvizsgálatához ? tudtuk meg Tamás Dorkától.

A vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és hatékony fegyvernek számított, gondoljunk csak a híres Platón dialógusokra, Szókratész érvekkel, ellenérvekkel, kérdésekkel tűzdelt beszélgetéseire. Egykor természetes volt, hogy a fiatalok korán magukba szívják az észérveken alapuló ?küzdés? szellemiségét, a görögök az iskolákban tanították a vitatkozás művészetét. Napjainkban ugyanúgy szükség van jó szónokokra, vitatkozókra, épp ideje tehát leszámolni a ?vita? szó pejoratív értelmével.

Az angolszász nyelvterületről származó disputa vitakultúrát fejlesztő játék, amely mostanra verseny formában is igen elterjedt Európa-szerte. Az immár mozgalommá nőtt kezdeményezés fejleszti a résztvevők logikus gondolkodását, kommunikációs készségét, ítélőképességét és erkölcsi érzékenységét. A disputa mások véleményének tiszteletben tartására neveli a diákokat, miközben együttműködési képességük is fejlődik és tudatosul bennük a közös munka felelőssége.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata kezdeményezésére és finanszírozásában, a Vita-csatát idén először két alföldi városban ? április 9-e és 11-e között Debrecenben, április 16-a és 18-a között pedig Kecskeméten ? a KULTINDEX Nonprofit Kft. szervezi meg a Vizuális Világ Alapítvány, a Europe Direct hálózat és a Tempus Közalapítvány közreműködésével.

Az előkészületek már régóta zajlanak, hiszen a verseny mind a tanároktól, mind a diákoktól komoly felkészülést követel. A versenyzők az észak- és dél-alföldi régió több településéről érkeznek majd a két alföldi megyeszékhelyre. A játék során tizenhat három fős csapat vetélkedik majd egymással nyilvános viták keretében. Tárgyi tudásukat, lényeglátásukat és kommunikációs képességeiket ún. ?disputa-bírók? előtt mérik majd össze, hogy végül kiderüljön, ki tud jobban érvelni egy adott tételmondat mellett vagy éppen ellen, ?szegénység? és ?oktatás? témakörökben. A strukturált viták mellett számtalan interaktív, közösségformáló játék és médiapedagógiai foglalkozás is vár a versenyzőkre, sőt, a programban személyes kampányfilm-forgatás, uniós ismeretszerző játék is szerepel.

Napjainkban különösen fontos átértékelni a ?vitatkozás? fogalmát és belátni, hogy ? amennyiben a felek építő módon és nem elvakultan ütköztetik érveiket ?, segíti a határozott véleményformálást és a sztereotípiák felülvizsgálatát. Talán bízhatunk benne, hogy a disputa-vetélkedő a fiatalok segítségével Magyarországon is erősíti a tiszta észérveken és tolerancián alapuló, értelmes vita kultúráját.

Szóljon hozzá!