ZETApress

hírportál

Előre is ülhetünk!

Elkezdődött az iskolaszünet, újra használhatók az első ülések. Életbe lépett az iskolai szünetben érvényes menetrend. Ezzel együtt a koronavírus-járvány mérséklődésének köszönhetően, az utasok kényelmét szolgálva, újabb ideiglenes intézkedéseket oldanak fel a BKK-járatokon – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ.

A 2020/2021-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján június 15-én kedden véget ért az idei tanév. Ennek megfelelően másnap életbe lépett az iskolai szünetben érvényes menetrend, tegnaptól már eszerint járnak a BKK járatai Budapesten.

A járványveszély csökkenésének köszönhetően ugyanettől a naptól már nem zárják le a járművek első üléseit, azokat bárki szabadon használhatja. Az elkülönítés célja az volt, hogy megóvja a járművezetők egészségét, akiknek a munkája elengedhetetlen ahhoz, hogy a főváros közösségi közlekedése a járvány ideje alatt is leállás nélkül, teljes kapacitással, megbízhatóan működjön.

Újraindult a jármű-vezetői jegyértékesítés is, a jármű-vezetőnél váltott vonaljegy 450 forintba, az előre váltott vonaljegy pedig 350 forintba kerül, azaz utóbbi 100 forinttal kedvezőbb árú. A fővárosban jelenleg több mint 370 automatában, számos ügyfélközpontban és pénztárban, valamint több viszonteladónál van lehetőség vonaljegyet vásárolni. Számos egyéb termék mobiljegyként is előre megvásárolható. Az értékesítési helyszíneket legegyszerűbben egy térképes felület segítségével a BKK Pontkereső oldalán érdemes megnézni!

Szóljon hozzá!