ZETApress

hírportál

Új buszok a Volánbusznál

Új csuklós buszok állnak forgalomba Pest és Komárom-Esztergom megyében: a Volánbusz Zrt. délelőtt bemutatta Esztergomban azokat a MAN típusú csuklós autóbuszokat, amelyekből hamarosan 71 darab áll szolgálatba Pest és Komárom-Esztergom megye helyközi közlekedésében – tudtuk meg sajtósaiktól.

A bemutatón Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte, hogy a kormány a közösségi közlekedésben is támogatja az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését. A Volánbusz jármű-fiatalítási programjának keretében 2010 és 2020 között több mint 2100 új autóbusz állt forgalomba, ebből mintegy 1900 a helyközi közlekedésben.

Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője kifejtette: az elmúlt 11 évben a kormány sokat tett a vidék fejlesztéséért. Megújult a vasút, korszerűvé vált a közösségi közlekedés és hamarosan elindul az M100-as út kivitelezése is, amellyel Esztergom bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár kijelentette, az állami vállalatok képesek megújulni és a piaci igényekhez igazodva az állampolgárok érdekeit szolgálni. – A mai buszátadás az integráció sikerességének bizonyítéka. Az országos szolgáltatási lefedettséggel rendelkező Volánbusz rugalmasabban igazodik az utazási igényekhez, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtva – mondta.

Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára, a Pest megyei monori körzet országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a megyében élők jelentős részének életforma az ingázás, ezért különösen fontos a járművek állapota. Jelentős előrelépés, hogy a Volánbusz a térségben egységes arculattal, megbízható járműflottával áll az utazók rendelkezésére.

Pafféri Zoltán, a Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy ilyen nagyságrendű csuklós-buszbeszerzésre nem volt példa az elmúlt 15 évben a Volánbusznál. A 71 járműves állomány egy 204 darabos flotta része, a buszok augusztus végéig folyamatosan kezdik meg szolgálatukat.

Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony-padlósak, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és elektronikus utastájékoztató rendszerrel, valamint utasszámlálóval felszereltek. Motorjuk környezetkímélő, EURO 6D besorolású.

A mostani beszerzésnek is köszönhetően 2018 óta összesen 310 csuklós autóbuszt cserélt le a vállalat, aminek eredményeként a csuklós-járműállomány egyharmada megújul, így a buszok átlagéletkora 15,5-ről várhatóan 9,5 évre csökken.

A most érkező 71 autóbusznak köszönhetően a 798 darabos Pest megyei, valamint 200 darabos Komárom-Esztergom megyei helyközi járműállományon belül a csuklós kivitelűek 56 és 29%-a újul meg. A két megye érintett buszvonalain éves szinten közel 17 millió utas számára biztosít kényelmesebb utazást a Volánbusz.

A Volánbusz 2021-ben 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást, amelyekből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 meg is érkezik az év végéig. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40%-a megújul.

Szóljon hozzá!