ZETApress

hírportál

ELTE-siker a 35. OTDK-n

Az OTDK-n az 1. helyek ötödét az ELTE szerezte meg. Az ELTE-sek 112 első, 97 második és 51 harmadik helyezést, valamint 98 különdíjat is kaptak a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián – tudatta az ELTE Kommunikáció.

Az OTDK 65 éve a felsőoktatási tehetséggondozás, az értelmiségi elitképzés leghatékonyabb formája: a hungaricumnak számító fórum minden tudományterületen összekapcsolja a kutatás iránt érdeklődő fiatalokat és az őket támogató tanárokat. Az első országos konferenciát még 1955-ben rendezték, idén március végétől május közepéig pedig már a 35. versenysorozat zajlott le.

Idén hét város – Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron és Szeged – 11 felsőoktatási intézményében rendezték a 16 szekciót, a járványhelyzet miatt online. Az ELTE az Informatikatudományi, továbbá a Kémiai és Vegyipari Szekciót rendezte, emellett társrendezője volt a Művészeti és Művészettudományi Szekciónak.

A határokat átívelő tudományos diákköri rendezvénysorozaton első helyezést összesen 514, második helyezést 591, harmadik helyezést 357 pályamunka ért el. Az 1. helyek több mint 20%-át ELTE-s szerezte meg: hallgatóink 112 első, 97 második és 51 harmadik helyezést, valamint 98 különdíjat is kaptak. Képzéseink sokszínűségét és hallgatóinak kiválóságát mutatja, hogy az Agrártudományi kivételével mindegyik szekcióban volt ELTE-s díjazott. A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját, a Reménység-kitűzőt a 16-ból öt szekcióban ELTE-s hallgató vehette át.

A legtöbb első helyezést a nagyméretű Humán Tudományi (27), valamint a Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekcióban (23) szerezték az ELTE-sek, ezt követték a biológiai és a jogi szekciók (11-11). A legtöbb dobogós helyezést tekintve is a Humán (55) és a FiFöMa (47) Szekció áll az élen, majd a Társadalomtudományi Szekció következik (29).

Reménység-kitűző

A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját, a Reménység-kitűzőt 2019-ben alapították, a szekciók főzsűrijei a korábbi kitüntetettek társaságának delegáltjával egyetértésben ítélik oda azoknak a fiataloknak, akik az adott szekcióban a legkiválóbbnak bizonyultak. 2021-ben ezt a fődíjnak számító elismerést a Kémiai és Vegyipari Szekcióban Bugyi Fanni, a ELTE TTK hallgatója, a Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióban Csépai András, az ELTE TTK matematikus hallgatója, a Humán Tudományi Szekcióban Kerti Anna Emese, az ELTE BTK hallgatója, a Tanulás- és Tanítás-módszertani – Tudástechnológiai Szekcióban Mendrey Zsófia, az ELTE BTK hallgatója, az Állam- és Jogtudományi Szekcióban pedig Pap Kristóf, az ELTE ÁJK hallgatója kapta.

Roska Tamás Tudományos Előadások

A szekciók nyitó-előadásainak megtartására a verseny történetében másodszor felkérték a doktori képzésben jelenleg résztvevő fiatalok közül a legkiválóbbakat, az Országos Tudományos Diákköri Tanács felhívására 2020-ban összesen 107 pályázat érkezett. A közülük kiválasztott 16 Roska Tamás-előadó közül hatan az Eötvös Loránd Tudományegyetemet képviselték.

A 35. OTDK május 19-én szerdán az ELTE-n ért véget a kémiai szekció záróünnepségével. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idei eredményeiről szóló összes hír idekattintva olvasható.

Szóljon hozzá!