Elindult a BAM!
Hosszú a hét, rövid a hétvége? Fordíts! Bringázz a munkába, lopj derűt a hétköznapokba! Indul a tavaszi kerekezés! ? hallottuk ma reggel az Erzsébet téri Kulturális Központ és parkbeli sajtótájékoztatón.
Új szlogennel indította útjára délelőtt a 2010 tavasz BAM! ? kampányt a szervezőcsapat. A már hagyománynak számító rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik megismertetni és megkedveltetni a kerékpározást kicsikkel és nagyokkal egyaránt. A tavaly őszi Bringázz a munkába! ? kampány során 11 ezer fő kerekezett dolgozni, és 800 szervezet csatlakozott a céges versenyhez.
Társadalmilag komoly civil összefogást eredményezett a BAM! ? mellette nemzetközi kerékpáros szervezetek is sikeresnek ítélik a kezdeményezést. Az országos kampány célja, hogy megmutassa, mennyire természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon is. A teljesítők garantált ajándékban részesülnek, illetve nyereménysorsoláson vesznek részt. A vállalatok méretük alapján különböző kategóriákban versenyeznek, amelyhez egy nyilatkozat beküldése szükséges és a honlapjukon minden szükséges instrukciót megtalálnak az érdeklődők.
A szoknyás és öltönyös tekerés, valamint a kombinált, vonattal történő közlekedés mellett szeretnék a gyermekek bringán, illetve bringával történő szállítását is bátorítani. A mai központi nyitóeseményen ? amely egy bringás reggeli keretében az Erzsébet téren valósult meg ? olyan hírességek pattantak drót-szamárra és osztottak reggelit, mint Németh Juci és a Nemjuci zenekar, Péterfy Bori, Hegedűs D. Géza, Scherer Péter és Gazsó György színművészek.
Budapesten külön bringás reggelivel várták még a bringásokat a kispesti Europark előtt, valamint Észak-Budán, az Árpád hídnál. A csapatszellemet és közösségi élményt erősítve bebicikliző turnusokat is indítottak területi szervezeti vezetőik segítségével Dél-Budán és Érden. A budapesti eseménnyel párhuzamosan vidéken is számos rendezvényen várják az érdeklődőket. Bővebb információkat weboldalukon találhatunk!