ZETApress

hírportál

Teljes sötétség a Föld óráján

A Föld órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd ?08-ban vált nemzetközivé. Hazánk is ekkor vett először részt az akcióban, amihez akkor még csak négy hazai település csatlakozott. Tavaly már 88 ország négyezer települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket.

A Föld Óráján, olyan látványosságok is sötétbe borulnak, mint a Brandenburgi-kapu, az Eiffel-torony, a dubai Burj Kalifa, a világ legmagasabb épülete, az Empire State Building, a Pekingben található Tiltott Város, valamint Róma büszkesége, a Trevi-kút, itthon pedig a Parlament, a Művészetek Palotája, a Budai Vár, a Szegedi Tudományegyetem és a tatabányai Turul.

A WWF fő irányvonala az élővilág sokféleségének megőrzése, az erőforrások fenntartható módon történő hasznosítása és a környezetszennyezés csökkentése. Céljaik elérése érdekében világszerte és itthon is elősegítik a természeti értékek és a természetvédelem célkitűzéseinek megismertetését, népszerűsítését. Egyik kiemelkedően fontos témájuk az éghajlatváltozás, melyre a Föld órája programban szeretnék felhívni a lakosság figyelmét.

A WWF világszerte azon dolgozik, hogy tudatosítsa a klímaváltozás okait, következményeit és a lehetséges megoldásokat. Céljuk az energiatakarékos életmód és termelés elérése, valamint a jelenlegi energiaellátás és -felhasználás átalakítása.

Szombaton este 20:30 perckor ismét világ szerte megrendezésre kerül a WWF Föld órája elnevezésű nemzetközi kezdeményezés. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményének célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A programhoz csatlakozók, beleértve a Danubius Hotels Group valamennyi belföldi szállodáját, e hónap utolsó szombatján este fél kilenctől egy órára kikapcsolják a mesterséges fényeket, ezzel szimbolizálva együttműködésüket.

Az idei évben a Danubius Hotels Group is bejegyezte szállodáit és részvételüket a Danubius Goes Green program keretein belül weboldalukon együttműködésükről biztosítva a WWF kezdeményezését. Összesen 23 belföldi szálloda vesz részt ebben. A szállodák vállalják azt, hogy tájékoztatják vendégeiket a kezdeményezésről, és kérik a maximális részvételt ? egy órára a mesterséges világítás kikapcsolását.

Természetesen az éttermekben gyertyafényes vacsora várja a vendégeket, különleges ajánlatokkal, néhány szállodában akusztikus zenével, vagy akár Earth Hour koktél kínálásával, hogy kedvet csináljanak az érdeklődőknek a részvételre, ezzel is demonstrálva a téma, a fenntartható működés fontosságát. Bővebbet portálukon találhatunk, vagy fordulhatunk bizalommal hozzájuk személyesen is ? tudtuk meg Rozs Borbálától.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Legyen sötétség, és lőn! | ZETApress

Szóljon hozzá!