ZETApress

hírportál

Fejlesztés a Duna mentén

Újabb környezetvédelmi nagyprojekt megvalósítása kezdődhet meg a Duna vonalán. E heti ülésén a kormány jóváhagyta a Duna projekt című, árvízvédelmi célú nagyprojekt javaslatot ? jelentette be ma Győrben Molnár Csaba kancelláriaminiszter.

A 30,1 milliárdos összegű program az Európai Unió támogatásával valósulhat meg. A projekt 152 település 510 ezer lakosa számára teremthet a mainál nagyobb védettséget az árvíz által okozott károkkal szemben ? tette hozzá a miniszter.

A fejlesztés során kialakításra kerül 12 árvízvédelmi öblözet, 25 darab kis és nagy műtárgy korszerűsödik, illetve épül meg, 132 töltés-kilométernyi töltéskorona újul meg, valamint 2 védelmi központ kerül kialakításra ? mondta Molnár Csaba. Hangsúlyozta, hogy a munkálatok a Duna teljes magyarországi szakaszát érintik. Példaként említette, hogy a Szigetközben megépülő 12 töltéskilométer új, elsőrendű fővédvonal nemcsak a környező Dunaszentpál, Mecsér, hanem Győr városának árvízvédelmi biztonságát is növeli. A város biztonságát szolgálja az Iparcsatorna torkolatában épülő árvízkapu is, amellyel a helyi védvonalak hossza csökken, így hatékonyabbá tehető az árvízi védekezés, illetve a likócsi városrészhez kapcsolódó árvízvédelmi fejlesztések.

A Győr környéki szakaszon túl többek között a Szentendrei- és a Csepel-szigeten is történnek fejlesztések. Magasodik és megerősödik a töltés, amelyek nem csak a szigetek lakosságát, hanem Budapest egészséges ivóvíz-ellátásában kulcsfontosságú parti-szűrésű kutak védelmét is biztosítják. A Budapest alatti területek egyik legfontosabb eleme az 1970-es években épült Sió-torkolati mű rekonstrukciója, gépészeti, irányítástechnikai felújítása, acél elzáró-szerkezeti elemeinek rekonstrukciója.

Immár 31 nagyprojekt terve kapott kormányzati jóváhagyást, ezek közül 24 már Brüsszelbe is kikerült, melyekből 17 már támogatói döntéssel is rendelkezik. Ezzel Magyarország az Európai Unióban a legjobbak között teljesít. Ha minden, a kormány által eddig elfogadott nagyberuházás megvalósul, összesen 1341 milliárd forintnyi fejlesztéssel leszünk gazdagabbak, melyhez az unió 851 milliárdnyi támogatással járulhat hozzá ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

A hazai fejlesztéspolitika sikere, hogy az Európai Unió tagországai között Magyarország folyamatosan az elsők között áll az elfogadott nagyprojektek számát illetően. Ezen felül a tagállamok által megvalósítani tervezett nagyprojekteknek alig 7,5%-a került elfogadásra uniós szinten, míg Magyarország esetében ez az arány 22%, ami kiemelkedő a tagállamok között. A beruházások azért is kiemelt jelentőségűek, mert a magas színvonalon előkészített nagyberuházások jelentenek többek között választ azokra a kihívásokra, amelyekkel a nemzetközi pénzügyi- és gazdasági válság miatt szembesül az építőipar és a hazai munkaerőpiac.

Szóljon hozzá!