ZETApress

hírportál

Indul a 2. forduló

Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak. – Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a húsz év alatti fiataloknak szóló innovációs versenyt, az 1. fordulóra 140 projektötlet érkezett – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen legjobban szereplő fiatalok ösztöndíjban részesülnek, a dobogós helyezettek pedig 100 plusz pontot is kapnak a felsőoktatási felvételin – tudatta Garay Tóth János kommunikációs igazgató.

A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő ismeretek, szaktudás mellett innovatív szemlélettel is rendelkezzenek – fejtette ki Schanda Tamás. A zsűri javaslata alapján 82 pályázat jutott tovább a második fordulóba, így 113 fiatal versenyezhet az összesen 2,5 millió forint ösztöndíjért. Idén a dobogós helyezés sokat nyom a latban az egyetemi felvételin, 100 többletpontot fog érni, és támogatásban részesülnek a legeredményesebb felkészítő tanárok, középiskolák is.

A 2020/21-es tanévben meghirdetett versenyre tavaly november végéig lehetett projektötletekkel jelentkezni. A különleges megmérettetésen a 20 év alatti fiatalok saját önálló, innovatív projekt keretében vállalkoznak egy-egy általuk fontosnak tartott kihívás megoldására. – Elsősorban a probléma megközelítésének eredetiségét és kreativitását értékeltük, a terv tudományos értéke és megvalósíthatósága alapján választottuk ki a legígéretesebb pályázatokat – mondta el dr. Jakab László professzor, a zsűri elnöke elmondta.

Örülünk, hogy ilyen jól sikerült a középiskolás diákok és tanárok mozgósítása, hiszen minden eddiginél több pályázat érkezett. A megújuló hazai innovációs közösségben kulcsszerepet játszanak a tehetséges fiatalok, akik a tudományos utánpótlást, a kutató-fejlesztő szakemberek új generációját jelentik – mondta dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kimagaslóan erősnek látva az idei mezőnyt.

Az 1. fordulóból továbbjutott versenyzők főként informatikai és műszaki problémák megoldását tűzték ki célul. A részleteikben kidolgozott projekteket 2021. április elsejéig kell beadni. A zsűri április végén ítéli majd oda a több mint 2,5 millió forintnyi ösztöndíjakat, ekkor választják ki azt a három pályázatot is, amelyek az európai döntőn képviselhetik Magyarországot.

Szóljon hozzá!