ZETApress

hírportál

Itt az első tram-train

A ma hajnali órákban megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás túl-méretes szállítmány december 30-án szerdán indult Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett ma Magyarországra – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikáció.

A tram-train szerelvény három különálló, szétszerelt darabját a kamionokról két 60 tonnás daruval emelték le. A szakemberek először a két forgóvázzal rendelkező, önállóan is megállni tudó betétkocsit emelték le, amelyhez egyenként kapcsolták hozzá a szélső kocsikat. Ezt követően a MÁV-START 478-as sorozatú dízelmozdonya ideiglenes állomáshelyére, a szentesi jármű-biztosítási telephely korszerű emelőcsarnokába vontatta az első szerelvényt. A következő napokban a Stadler mérnökei elvégzik a jármű üzembe-helyezését, amelyet követően megvalósulhat a hatósági szemle, és megkezdődhetnek a szükséges futópróbák és típustesztek. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Magyarország legmodernebb kötött-pályás tömegközlekedési rendszerét építjük ki Szeged és Hódmezővásárhely között, amely néhány éven belül egy agglomerációba egyesítve, lényegében ikervárossá teszi a két települést, ennek minden gazdasági, munkaerő- és ingatlanpiaci előnyével együtt. Az egyedülálló beruházásnak köszönhetően a hétköznapok is megváltoznak, a két megyei jogú város között eltűnik a távolság, a szolgáltatások, a munkahelyek, az oktatási-kulturális-közigazgatási lehetőségek mellett az itt élő emberek, családok, barátok is közelebb kerülhetnek egymáshoz. Rövidesen sokkal jobb lesz hódmezővásárhelyinek és talán szegedinek is lenni – mondta el dr. Lázár János, a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos.

Nagy hangsúlyt fektetünk a megyeszékhelyek elővárosi közösségi közlekedésének fejlesztésére, amely minden nagyvárosnak elemi érdeke. A gépjárművel utazók számára színvonalas és megbízható alternatívát kell kialakítani kedvező eljutási időkkel és sűrű közlekedéssel, hogy csökkenjen a közúti forgalom, mérséklődjenek a torlódások és javuljon a levegő minősége. A tram-train beruházás mintául szolgál a jövőbeli agglomerációs fejlesztésekhez. A MÁV-START és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze. A Stadler tájékoztatása szerint februárban megérkezik a második tram-train jármű is. Az első három jármű várhatóan 2021 szeptember végén állhat forgalomba – emelte ki dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nagy öröm számunkra, hogy a számos motorvonat szállítását követően könnyű sínes területen is bizonyíthat a Stadler. A tram-train egy nagyon egyedi termék, a világ vasúti piacán is különleges helyet foglal el, és természetesen mindent megteszünk azért, hogy ez az úttörő megoldás a megrendelő és az utazóközönség elégedettségét is elnyerje – tette hozzá Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Szóljon hozzá!