ZETApress

hírportál

Már helyén a toronytető

A Nyugati tetőszerkezetének újabb fontos részét emelték a helyére – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos elemet, a csarnok 13. vágánya melletti toronytetőt is a helyére emelték. Folyamatosan halad a tető új üvegtábláinak beépítése, valamint a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet felújítása is. Megkezdődött 18 darab emeletes pénztárkonténer telepítése is. Ezek a munkák ideje alatt, az állomási pénztárak helyett, várhatóan január közepétől vehetők igénybe a Kormányablak mögötti területen.

A Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos mérföldkő, hogy a csarnok ősszel a helyére került, bal oldali tornyát követően, már a jobb oldalon is helyére emelték a 19 méter magas párkány fölé magasodó tornyot. A Teréz körút felől jó ütemben halad a tetőszerkezet üvegezése, a tetőhéjazat átszellőztetett korcolt, előpatinásított titán-cinklemezes fedése, továbbá a díszmű-bádogos elemek elhelyezése. Kevésbé látványos, ám nagyon fontos része a munkáknak a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található négy kistornya tetőszerkezetének bontása. Ezen építményekről darabokban, szakaszosan távolítanak el kisebb elemeket, hogy megújulva építsék vissza azokat.

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19-e és július 17-e között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget a nyár végi újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató LED-fal épül és az információs táblákat is egységesítik. A pályaudvaron a peront újraaszfaltozzák, a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják, a felületeket graffitimentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak, a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra. A pálya- és a felső-vezetékhálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.

A tetőfelújítás során láthatóvá váltak szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Foltszerű javításuk nem jelentene tartós megoldást, ezért a belső falazat teljes, 1210 m2-es területe is megújul. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításukra is sor kerül 280 m2-en. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 77 ablak, ajtó felújítására is szükség van. Azokat újra az eredeti barna színre festik. A felújítási munkák az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon történnek.

Korábban a csarnokba futó vágányok felső-vezetékhálózatát szerelték, és a csarnok előtt új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatók legyenek a vonatforgalom számára. Megépült a csarnokban egy 70 ezer lég-köbméteres térállvány. Egy 7000 m2-es védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült. A Nyugati utascsarnokának több ütemű lezárása idején végzett korszerűsítési munkákról és a pályaudvar utasforgalmi területén történő közlekedésről idekattintva érhetők el információk.

Szóljon hozzá!