ZETApress

hírportál

Hétvégi utazás

Módosul a közlekedési rend a fővárosban a karácsony előtti hétvégéken. A következő két hétvégén az adventi forgalomhoz kapcsolódóan egyes járatok sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, vasárnap reggelente az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest között jár, továbbá munkanap áthelyezésre is sor kerül.

Röviden összefoglaljuk a tudnivalókat a következő két hétvége közösségi közlekedési rendjéről. December 12-e szombat munkanap, ezért a BKK-járatok az iskolaszünet idején érvényes pénteki menetrend szerint közlekednek – tudatta a BKK Kommunikáció. Fotónk Nyírő Simon felvétele.

December 13-án és 20-án vasárnapokon üzemkezdettől 10 óráig az M3-as metró felújítási munkái miatt a metró csak Újpest-központ és a Lehel tér között jár, a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal utazhatnak. 10 óra után a munkanapokon megszokott rend szerint ismét jár a metró Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is, a Lehel tér és a Nagyvárad tér között pedig továbbra is pótlóbusszal lehet utazni.

December 13-án vasárnap, továbbá a következő, december 19-20-i hétvégén is az adventhez kapcsolódóan az utasok jobb kiszolgálása érdekében több járat – a 4-es, a 6-os, a 14-es és a 17-es villamos, a 80-as trolibusz, illetve a 31-es, a 33-as, a 36-os, a 45-ös, a 85-ös, a 95-ös, a 104-es, a 104A, a 109-es, a 123-as, a 123A, a 130-as, a 148-as, a 161-es, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 202E és a 204-es autóbusz is – megnövelt kapacitással közlekedik. A belvárosi területeken az adventi időszakban is a nagykapacitású, napközben 5 percenként induló metrók biztosítják a kényelmes eljutási lehetőséget. A részletes menetrendek idekattintva érhetők el.

Szóljon hozzá!