ZETApress

hírportál

Kémrepülők légterünkben

Az izraeli légierő két kémrepülőgépe behatolt hazánk légterébe, Ferihegyen átstartolt, majd leszállás nélkül távozott ? olvashattuk a csütörtöki Magyar Nemzetben. Azóta már többen nyilatkoztak, de konkrétumok nem derültek ki. Nagy az egymásra mutogatás, miközben az ellenzék fejeket követel.

A ?90-es évek második felében ? a Horn-kormány országlásakor ? történt már hasonló hisztériakeltési kísérlet, mely azonban hamar hamvába holt. Akkor még csak kacsintgattunk a NATO felé, ezért csak nemzetközi partnerségi gyakorlatoknak adhattunk helyet a dunántúli lőtereken. Ezek mindig többnaposak voltak, s a sajtónapra is, meg a közönségnapra és a VIP napra is a HM autóbusza szállította oda az újságírókat.

Valamelyik évben a programban egy román felderítőgép bemutatkozása is szerepelt. A gép alján egy fényképezőgép volt, mely függőleges tengelyben dolgozott. Ilyet csak a térképészek használhatnak, a polgári légi fotózás esetén az engedély csak meghatározott szögben való fotózást tesz lehetővé épp a nemzetbiztonság érdekében.

A felderítőgépbe a sajtónapon mi is bemehettünk, megnézhettük a felszerelését, s kipróbálhattuk ? persze csak a földön ?, hogy milyen érzés lehet a nyitott padlón fekve dolgozni. Elmondták, hogy a közönségnapon a gép átrepül majd ugyancsak kinyitott padlóval a bakonyi gyakorlótér felett. Megtudtuk még, hogy Kecskemétről két amerikai F16-os is iderepül. Ők csak átszállnak kis magasságon a terület felett, de mivel itt nem tudnak leszállni, fordulnak is vissza az Alföldre.

Pár nap múlva a közönségnapra is elmentünk. Talán az államfő is ott volt, mert Göncz Árpád a hadsereg főparancsnokaként állandó résztvevője volt a nemzetközi hadgyakorlatoknak. Korán érkeztünk, s megtudtuk, hogy a román felderítőgép az ígérethez híven átrepül, a két amerikai vadászgép viszont nem jön ide Kecskemétről, mert egy felszállásuk közben ? talán még előző nap ? valamilyen probléma adódott.

A bemutató aztán rendben elkezdődött az előzetes forgatókönyv szerint. Jöttek a gépek, felvonult a technika, s kismagasságon a román felderítőgép is áthúzott a tér felett. A helyi műsorközlő részletesen elmagyarázta, hogy a hasán lévő kamerával a kezelő most készíti el rólunk, meg a terepről a felvételeket. Amikor aztán az F16-oknak kellett volna érkezniük, közölte, hogy ne is várjuk őket, mert csak most tudta meg, hogy a felszálláskor egy apró hiba történt, s emiatt a bemutatkozásuk elmarad.

A gyakorlat rendben lezajlott, s utána hónapok teltek el. Hetente voltak kormányülések, utánuk a kormányszóvivői tájékoztatók. Horn Gyula ezeken kívül havonta egy-egy miniszterelnöki tájékoztatót is szervezett. A délelőtti háromnegyedórás eseményt a Magyar Televízió rögzítette ? akkor még nem volt se RTL Klub, se tv2, se Hír TV ? majd az esti főműsoridőben bemutatta. A kormányfő adott szót mindnyájunknak, de válaszát követően visszakérdeznünk már nem lehetett.

Egy ilyen nap reggelén jelent meg egy furcsa hír az Új Magyarországban az akkori főszerkesztő ? azóta már polgármester ? tollából. Az említett dunántúli gyakorlatról megírta, hogy egy román kémrepülőgép hatolt be hazánk légterébe azért, hogy felvételeket készítsen a technikáról, de szerencsére a Kecskeméten állomásozó két amerikai F16-os ? akik a hadgyakorlatot fentről vigyázták ? még időben meghátrálásra kényszerítette és kivezette az országból.

Az aznap felröppentett hír a kormányfői tájékoztatón is szóba került. Gál Péter, a Duna TV riportere megkérdezte a miniszterelnököt, hogy mit szól mindehhez? ? Nem tudok ilyenről, de ki fogjuk vizsgálni ? mondta Horn Gyula, s újabb kérdezőnek adott szót. Nem is tudhatott semmiről, hiszen a hírből egy szó sem volt igaz. Részéről ezzel le is zárta a dolgot.

Korábban én is írtam az Új Magyarországban, s a tájékoztató után rögvest megkérdeztem a kollégákat. Közülük többen is ott voltak velem az ominózus gyakorlaton, így ők is jól tudták, hogy a leírtakból egy szó sem igaz. A felderítőgép legálisan átszállt a gyakorlótér felett, nem kényszerítette megfordulásra senki, s a gyakorlat után még ottmaradt a földön egy jó darabig. A vadászgépek aznap nem emelkedtek fel ? nem voltak égi őreink ?, így nem is kísérhettek ki senkit légterünkből.

Le akartuk beszélni a főszerkesztőt a cikkről, de ragaszkodott a megjelenéséhez ? mondták el a kollégák, s mivel ő volt a főnök, nem is tudták megakadályozni ebben. Akkor nem volt választási kampány, se a sajtó, se Horn Gyula nem beszélt róla többet, így a hírlapi kacsa amilyen gyorsan felrepült, olyan hamar le is esett. Ez a mostani kémrepülő-ügy vajon meddig marad a felszínen?

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kémrepülők Izraelből | ZETApress

Szóljon hozzá!