ZETApress

hírportál

Családok szolnoki otthona

A 2019-es adventi összefogásnak köszönhetően teljesen megújult az Ökumenikus Segélyszervezet családok átmeneti otthona Szolnokon. A felújított intézmény meglátogatásakor Lévai Anikó jószolgálati nagykövet személyesen mondott köszönetet a munkatársaknak a helytállásáért – tudatta Kis Boáz sajtóreferens.

Miközben elindult a 2020-as Országos Adventi Pénzadománygyűjtés, az Ökumenikus Segélyszervezet fontosnak tartja, hogy a tavalyi adományokból megvalósult fejlesztésekről is beszámoljon. Mint ismeretes, a szervezet az adventben érkező adományok kisebb részéből évről évre ünnepi segélyakciókat indít, míg nagyobb részét országos intézményhálózatának egész éves működtetésére, fejlesztésére fordítja.

A tavalyi adventi adományoknak köszönhetően újulhatott meg az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli központjának fűtésrendszere, megtörtént a kastélyosdombói szociális gazdaságának munkahely-teremtő fejlesztése, folyamatban van egy új térségi központ kialakítása a Gönci járásban, illetve zajlik az olaszliszkai Tanoda bővítése is.

Valamennyi fejlesztés közül leglátványosabb a szolnoki intézmény felújítása, melyhez pályázati források (Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozása) mellet a tavaly adventi adományok is jelentősen hozzájárultak. Az intézményben működő családok átmeneti otthona egy időben 40 bajbajutott gyermek és felnőtt talál ideiglenes menedéket. Az elmúlt hónapokban megtörtént az ingatlan modernizációja, belső felújítása és akadálymentesítése, mely által jobbak lettek az ellátási feltételek és az ellátottak életminősége.

Javultak a munkatársak munkahelyi körülményei is. Lehetőség nyílt továbbá egy új külső férőhely létrehozására és berendezésre is. Az előző év adventi adományainak – többek között az RTL Klub Fókusz című magazinjának gyűjtése, illetve az RTL Magyarország tízmillió forintos támogatásának – köszönhetően pedig megvalósult az épület teljes tetőfelújítása, beleértve a vízszigetelést és a hőszigetelést; megtörtént a villámvédelem felújítása, illetve az épület frontoldalán található földszinti és emeleti teraszrészek korlátjainak teljes cseréje.

A szolnoki intézményt a napokban felkereste Lévai Anikó jószolgálati nagykövet is, aki az adományozók mellett köszönetet mondott a segélyszervezet szociális intézményeiben dolgozó munkatársaknak a járványhelyzetben nyújtott rendkívüli helytállásért. A látogatásról készült videó a segélyszervezet Facebook-oldalán elérhető.

Szóljon hozzá!