ZETApress

hírportál

Járatsűrítés a BKK-nál

A BKK járatai november közepe óta a létező legnagyobb kapacitással járnak a reggeli és a délutáni idősávban is – tudatta a BKK Kommunikáció. Fotónk BKK/Nyirő Simon felvétele.

Nem igaz a hír, mely szerint a Budapesti Közlekedési Központ nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, továbbá az sem valós, hogy nem adott át ezzel kapcsolatos értékelhető dokumentációt a kormányhivatalnak. A Fővárosi Kormányhivatal kérése alapján már november közepe óta a létező legnagyobb kapacitással járnak a BKK járatai a délutáni elnyújtott (15-19 óra közötti) csúcsidőben is. Ráadásul – állításukkal szemben – nem 24, hanem 28 vonalon sűrített a fővárosi közlekedésszervező.

Értetlenül áll a BKK a Fővárosi Kormányhivatal péntek délutáni sajtóközleménye előtt: a BKK a hivatal kérésére már november közepe óta minden forgalomba állítható járművét közlekedteti. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK mindent megtesz azért, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonságot nyújtsa a közösségi közlekedési szolgáltatás igénybevétele során, és az utasok kényelmesen, a járványügyi ajánlások betartását szem előtt tartva utazhassanak. Ennek érdekében a közlekedési társaság két lépcsőben hajtott végre járatsűrítést:

szeptember 1-je óta – kormányhatározattól függetlenül is – a BKK járatai maximális kapacitáson közlekednek, ahogy az erről kiadott közleményben is olvasható: reggel 9 óráig meghosszabbították a csúcsidei menetrendet a gerincvonalakon;

miután a Kormány 2020. november 3-án újabb korlátozó intézkedésekről döntött a koronavírus-járvány megfékezése érdekében – amelynek részeként, minden előzetes egyeztetés nélkül a közösségi közlekedés szolgáltatóinak előírta a kötelező járatsűrítést – a BKK fokozatosan tovább növelte a forgalomban közlekedő járműveinek számát. Így a 15 és 19 óra közötti délutáni csúcsidőben a BKK a lehetséges legtöbb járművet forgalomba állította a gerincvonalain: az M3 és az M4 metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos vonalán, a budai fonódó villamoshálózaton, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszjáratok és további, nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es busz, valamint a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán, ahogy az ebben a közleményben is megjelent.

Hamis hírek cáfolata a kormányhivatal levele alapján

A 2020. november 05-én kézhez kapott járatsűrítési tervet áttekintettem, melyet a lenti indokok miatt jóváhagyni a jelenlegi formában nem tudok. Felhívom szíves figyelmét, hogy a járatsűrítést kezdje meg az Önök által meghatározott szempontok alapján az emberek egészségének megőrzése érdekében! – áll a dr. Sára Botond Attila kormánymegbízott által aláírt, Fendrik László, a BKK vezérigazgatója részére küldött levélben.

A hivatal válaszlevele alapján a BKK megkezdte a sűrítést a délutáni csúcsidőszakban 15 autóbusz, 4 trolibusz, 4 villamos- és 2 metrószerelvény forgalomba állításával, és levélben reagált a kérésekre, amelyet a kormányhivatal másodszor is elutasított. A társaság ettől függetlenül már november 9-én nekilátott a járatsűrítésnek, amelyet naponta újabb járatokon, fokozatosan vezetett be. Ennek eredményeként november 16-ától, hétfőtől már a menetrendben feltüntetve, az utastájékoztatási rendszerbe is betöltve alkalmazza azt. Ez egyébként a vállalat szolgáltatóinál elérhető legnagyobb kapacitás, ennél több jármű fizikálisan sem áll rendelkezésre.

A kormányhivatal második levelében megforgalmazott kéréseire a BKK újabb módosítást eszközölt a sűrítési tervben, és a harmadik dokumentációt is elküldte határidőre. A legutóbb benyújtott módosításra a Fővárosi Kormányhivatal november 17-e óta, a közlemény kiadásáig nem reagált.

Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek

A Volánbusz a Budapesti Közlekedési Központ által biztosított 1200 autóbusza mellett további 140 buszt biztosít a budapesti helyi közlekedésben, ráadásul olyan meghatározó vonalakon, mint például a Széll Kálmán térről közlekedő 22-es vagy az Örs Vezér térről Rákoskeresztúr felé közlekedő 169E járatokon. Ennek ellenére a Volánbusz semmilyen módon nem veszi ki a részét budapesti járatsűrítésből, sőt éppen a kormányrendeletre hivatkozva nem növelte a Budapesten közlekedő 140 autóbuszának a számát. Az ITM megrendelését teljesítő társaság értelmezése szerint az autóbuszaik feladata nem a Budapest belterületeinek, hanem a hosszas környéki szakaszoknak a kiszolgálása. Ennek ellentmond a társaság október végi bejelentése, amely a legutóbbi Volánbusz-flotta bővítéskor hangzott el, és amelyben a cég hangsúlyozta, hogy Budapest közlekedését segíti majd az újonnan forgalomba állított 30 kék színű autóbusz.

Szóljon hozzá!