ZETApress

hírportál

Fecskék Bács-Kiskunban

Megérkeztek az első fecskék Magyarországra, melyek a 2010-es év madarai. A Magyar Madártani Egyesülethez két korai megfigyelésről érkezett eddig bejelentés mindkettő Bács-Kiskun megyéből. Az első fecskét még két hete látták Fülöpszálláson, hétfőn pedig Csávoly mellett figyeltek meg egy példányt. A füsti fecskék egyébként a legkorábban hazainduló madarak.

Csoportjaik már átkeltek a Szaharán, majd a Földközi-tengeren, többségük a mediterrán partvidéket elhagyva közeledik Magyarország felé. A madaraknak problémát okozott az elmúlt időszak hideg időjárása, mert alig jutnak rovarokhoz, a táplálékukhoz, mert azok ilyenkor nem repülnek. Az elmúlt évek tapasztalati alapján leginkább március harmadik hetében szoktak visszatérni a fecskék. Védett madarak. Leginkább a táplálékuk vegyszerezettsége miatt ? tudatta Rozs Borbála.

Szóljon hozzá!